Az edzőváltáson átesett MVM Veszprém 28-24-re legyőzte a vendég német Flensburg-Handewitt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában.

A csoport, 2. forduló:
MVM Veszprém – Flensburg-Handewitt (német) 28-24 (15-14)

Az előző kiírásban döntős veszprémiek a nyitányon az utolsó percben két gólt kaptak a lengyel Wisla Plocktól, így 27-27-es döntetlen született. Carlos Ortega vezetőedzőnek távoznia kellett, és helyére eddigi segítője, a szintén spanyol Xavier Sabaté került.

Az új edző a 2014-es győztes Flensburg ellen debütált, amely együttes az első fordulóban 39-32-re legyőzte a szintén az élmezőnybe tartozó, a világ legjobbjának tartott Nikola Karabaticot nyáron megszerző francia PSG-t. Gyors gólváltásokkal indult a mérkőzés, a védők és a kapusok eleinte nemigen jeleskedtek. Előbb nyugodott meg a hazai csapat, és 4-5 után sorozatban négyszer talált be. Mikler Roland is egyre gyakrabban találkozott a labdával, a 14. percben, 10-6-nál időt kértek a vendégek. A gólkirályi címvédő Momir Ilic továbbra is sziporkázott, miután Nagy László gyakran tudta helyzetbe hozni a szerb átlövőt. Rövid időt leszámítva a folytatásban is a Veszprém akarata érvényesült, az őrült rohanásban 14-9-re ellépett. Cserékkel próbált frissíteni a Flensburg, és ez bevált: a szünetre egyetlen gólra olvadt a hazai előny.

A második félidőt remekül kezdte a házigazda, hamarjában visszaállt a korábbi különbség (18-14). Gondot jelentett, hogy Nagy kézsérülés miatt végleg kiszállt. A Handewitt egyre keményebben védekezett, ám a „birkózást” is jól bírta a magyar bajnok. Különösen a 110 kilós beállós, Andreas Nilsson volt elemében ebben a szakaszban.

Az utolsó negyedóra 22-19-ről indult, de két gyors góllal megint szoros lett az állás. Mirko Alilovic fontos pillanatban spárgázott ki egy büntetőt, és ez a folytatásra erőt adott. A hajrát jobban bírta a Veszprém – a záró nyolc percben egyetlen egy gólt kapott -, és otthon tartotta a roppant fontos két pontot.
A csapat egy hét múlva Zágrábban lép pályára.

Később:
Celje (szlovén)-HC Zagreb (horvát) 20.00

vasárnap:
PSG (francia)-Wisla Plock (lengyel) 17.00
THW Kiel (német)-Besiktas (török) 19.30

B csoport, 2. forduló:
Kielce (lengyel)-Montpellier (francia) 30-23 (12-11)

később:
Barcelona (spanyol)-Kristianstad (svéd) 18.50

vasárnap:
Kolding (dán) – Rhein-Neckar Löwen (német) 16.50
Vardar Szkopje (macedón) – MOL-Pick Szeged 17.30

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu