Kovács Zoltán, aki a nemzeti ünnepet előkészítő operatív törzs vezetője is, közölte: a budapesti operatív törzs mellett – amely a fővárosi állami rendezvények megszervezéséért és lebonyolításáért felel –, van a rendőrségnek egy országos törzse, amely figyelemmel kíséri az ünnephez kapcsolódó több mint 250 rendezvényt, amelyek egy része már pénteken elkezdődik.

Augusztus 20-i nemzeti ünnep.  Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István királyemlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik, Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott főünnepe. Kép: Hirmagazin.eu (bg)
Augusztus 20-i nemzeti ünnep.
Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István királyemlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik, Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott főünnepe.
Kép: Hirmagazin.eu (bg)

Szerinte ez a záloga annak, hogy a 2006-os tragédia ne ismétlődhessen meg, hiszen az Országos Meteorológiai Szolgálattól az Országos Mentőszolgálaton át a rendőrség, a katasztrófavédelem és egy sor más szervezet részvételével minden olyan információ azonnal rendelkezésre áll, amely alapján „felelős és jó döntéseket lehet hozni, ha erre szükség van”.

Nemzeti ünnep, augusztus 20-a, tűzijáték. Kép: https://www.hirmagazin.eu, Kovács Karolina

Elmondta azt is: a meteorológia tízperces előrejelzéseket ad az operatív törzsnek, és ugyanígy azonnal információkat kapnak bármilyen incidensről vagy közlekedési balesetről is. Ha bármi történne a tűzijáték alatt, azonnal le lehet állítani a látványosságot – tette hozzá.

Hirmagazin.eu – Kovács Karolina, 2017. aug. 20-a, tűzijáték.

Kovács Zoltán azt mondta: igazi nyárias időre lehet számítani, ideális körülmények között lehet majd tűzijátékot nézni a jelenlegi előrejelzések szerint. Megjegyezte: volt olyan az elmúlt nyolc évben, hogy a tűzijátékot 650-700 ezer ember nézte.

Forrás: MTI