Több százan gyűltek össze a Mi Hazánk Mozgalom tüntetésén ma reggel a Vigadó téren annak ellenére, hogy gyülekezési tilalom van életben a koronavírus-járvány miatt.

z egybegyűltek éppen a lezárások ellen tiltakoztak, a rendőrség azonban jelezte, hogy szabálysértési bírságot szabhatnak ki a megjelentekre. Toroczkai László, a mozgalom miniszterelnök-jelöltje azonban arra mutatott rá, hogy „csak sétálnak”, és tartják a másfél méteres távolságot.

Mindenki ezt olvassa most!

Beszédében Toroczkai elmondta, hogy ők nem tagadják, hogy a vírus létezik, de szerinte azt is látni kell, hogy a vírus itt fog maradni, ezért a bezárkózás nem jelent megoldást – írta az atv.hu. A beszámoló szerint Toroczkai valamiért érdekesnek találta, hogy Bill Gates évekkel korábban megjósolta, hogy el fog jönni egy világjárvány. A Mi Hazánk politikusa annak a véleményének is hangot adott, hogy a vírus jelenleg az oltópontokon és a tömegközlekedési eszközökön terjed leginkább.

A rendezvény fő attrakciója az volt, amikor a Mi Hazánk megfogalmazta hat követelését. Ezek:

1. Ne zárják le a gazdaságot, hagyják dolgozni, aki akar.

2. A veszélyeztetett csoportokat védjük, de csak azok maradjanak otthon, akik félnek.

3. Ne legyen kötelező oltási könyv.

4. Ne zárják be az óvodákat, iskolákat, oktatási intézményeket.

5. A magyar kormány ne vegyen fel újabb hiteleket, hanem vessen ki szolidaritási adót a koronavírus haszonélvezőinek: multiknak, kaszinóknak és a gyógyszeriparnak.

6. Sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését követelik: hadd mondja ki mindenki a koronavírusról az „igazságot”.

Dúró Dóra ezt követően már a Kossuth téren elmondta: a Toroczkai László által felolvasott 6 pontot benyújtják a Miniszterelnökségnek is.

Telex helyszíni tudósítója szerint egyébként a térnél sok volt a rendőr, akik folyamatosan igazoltatták a résztvevőket.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Dúró Dóra egyébként közleményében arról adott tájékoztatást, hogy még a a Vigadó téren, a tüntetés kezdete előtt gumibottal gyomorszájon ütötték egy igazoltatás során a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét. A Police.hu-n megjelent rendőrségi közlemény szerint azonban az esettel kapcsolatban nem érkezett rendőrségi bejelentés, azonban mint írják a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonnali kivizsgálást indított, a politikust egyelőre nem tudták elérni.

blikk

Hirmagazin.eu