Demonstrációt tartanak a rekord magas üzemanyag- és élelmiszerárak, az alacsony fizetések, a politikai hazugságok, valamint a kormánypárti urizálás és pökhendiség miatt november 10-én Mátészalkán.

A Jobbik által szervezett, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi ellenzéki pártját és képviselőjét a helyszínre váró tüntetésen Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő működése ellen is tiltakoznak.

A demonstráción Földi István, Szabolcs megye 5. számú választókerületének összefogás által indított képviselőjelöltje mellett Jakab Péter Jobbik-elnök és Dudás Róbert alelnök is részt vesznek.

Az Alfahír megkeresésére Földi István azt mondta, tüntetésük célja, hogy megálljt parancsoljanak annak a politikai színháznak, melyben félrevezetik és elbutítják a szabolcsi embereket olyan állításokkal, melyek szerint az ország jobban teljesít, miközben nem.

Földi szerint az emberek saját bőrükön érzik, hogy ez nem igaz: az élelmiszer- és üzemanyagárak drasztikus növekedésén, valamint a mindent átható korrupción át pedig látják, hogy a Fidesz a megyében nem az emberekért, hanem csak önmagáért dolgozik.

Az elmúlt tizenkét évben egy olyan színházat láthattunk, ahová az emberek nem juthattak be, csak azok, akik előadták a darabokat, és akik ebből hatalmasat kaszáltak – fogalmazott az összefogás jelöltje.

Földi István a „legnagyobb szégyennek” nevezte, hogy a választókerületben a csengeri járás olyan szegénységi mutatókkal bír, hogy átlagosan évi 700 ezer forint az emberek jövedelme, magyarán közmunkából élnek. Márpedig – jelezte – ha 400 forint egy kiló kenyér, azt igencsak nehéz az 56 ezer forintos közmunkabérből kifizetni, nem beszélve arról, hogy már Mátészalkán is 510 forint egy liter benzin.

„Kijelenthetjük, hogy a megyei Fidesz és képviselői egytől-egyik megbuktak!”

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, az üzemanyagárak elszabadulásával kapcsolatban a fideszes Kovács Sándor sem tudott nyilatkozni, inkább szó nélkül elhajtott hivatali autójával, amikor kérdezni szerették volna. Földi István úgy véli, könnyen lehet, hogy az ilyen nagyképű, „Döbrögi-stílusról” majd az emberek fognak véleményt alkotni.

Kijelentette: szánalmasnak tartja Kovács részéről, hogy nem akarja észrevenni, milyen helyzetbe került a választókerület a munkássága alatt. Földi szerint ez a vakság annak tudható be, hogy a fideszes politikusnak közpénzből megadnak mindent,

„de ha belegondolna abba, hogy neki is 56 ezer forintos fizetésből kellene a gyermekeinek 400 forintos kenyeret vennie, akkor ő is elgondolkozna azon, hogy jövő tavasszal a jelenlegi kormányra szavazna-e. Valójában nem szavazna rá. És nem csak ő, hanem senki sem”

– fogalmazott lapunknak az országgyűlési képviselőjelölt.

A tüntetéssel kapcsolatban kitért arra is, az ellenzéki összefogásnak „szétzúzhatatlan egységet” kell teremtenie a megyében, ezért várja a többi választókerület jelöltjét is a demonstrációra.

alfahir

Hirmagazin.eu