-4 C
Budapest
2023. január. 30. hétfő

Tüdőgyulladással fekszik kórházban Törőcsik Mari – Most kell igazán imádkozni!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Nem először küzd a súlyos betegséggel az utóbbi időben gyengélkedő művész.

Rengetegen aggódnak a már egy hete kórházban ápolt Törőcsik Mariért, főként miután tévesen a halálhírét keltették / Fotó: MTI Zih Zsolt

Rengetegen aggódnak a már egy hete kórházban ápolt Törőcsik Mariért, főként miután tévesen a halálhírét keltették / Fotó: MTI Zih Zsolt

Súlyos betegséget kell leküzdenie Törőcsik Marinak (85), aki egy hete került kórházba. Sokan imádkoznak a művésznőért, aggódva várják az állapotáról a híreket, hiszen az ő korában minden egészségi probléma komoly gondot okozhat. Ráadásul az utóbbi időben gyengélkedett, és mint megtudtuk, tüdőgyulladása van, amely egy egészséges szervezetet is nagyon megvisel.

Mindenki ezt olvassa most!

A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész unokája, Járai Máté (42) aggódik a nagymamájáért, lapunknak pedig azt is elmondta, hogyan van Törőcsik Mari.

Jelenleg stabil az állapota, az eredményei pedig hol jobbak, hol picit rosszabbak. Sajnos, nem ez az első alkalom, hogy tüdőgyulladása van, de reméljük, minél hamarabb felépül és kiengedik a kórházból. Eddig minden betegséget legyűrt, bízunk benne, hogy erős, és ezúttal is így lesz – mesélte a Jászai Mari-díjas színész.

A Nemzet Színésze elismeréssel is kitüntetett művészt 2017-ben hetekig ápolták a kórházban tüdőgyulladás miatt, most pedig a kezdeti tüneteknél bevitték, nehogy hirtelen sokat romoljon az állapota.

Volt férje és egyik legjobb barátja, Bodrogi Gyula (86) aggódik a színésznőért, napok óta nem tudott beszélni vele.

Sajnos, nem tudták neki odaadni a telefont, az ápolójával, Tamással beszéltem. Azt mondta, Mari jobban van, de azért azt gondolom, ha teljesen jól lenne, akkor ezt már ő maga mondaná el nekem. Biztosan megviseli a tüdőgyulladás, megterhelő lehet ez neki – mondta Bodrogi.

Rengetegen féltik, imádkoznak érte, hiszen a múlt héten az interneten futótűzként terjedt az álhír, miszerint elhunyt a színésznő. Sokan osztották meg a hamis gyászjelentést a közösségi oldalon, ez érthetően felzaklattaa szeretteit.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

– Amikor meghallottam, miket írogatnak, ideges lettem. Valami félnótás kitalálta ezt a hülyeséget, mások pedig csak mondták tovább anélkül, hogy meggyőződtek volna a hitelességéről. Nagyon bántó volt, de a mondás szerint akinek a halálhírét terjesztik, az sokáig él. Reméljük, ez most is így lesz. Sokan imádkoznak érte – bizakodott Bodrogi.

Állandó megfigyelés kell az ilyen esetekben

– A művésznőnek a sokévnyi dohányzás után valószínűsíthetően nincs tökéletes állapotban a tüdeje. Ráadásul nem is a mostani az első gyulladás, így különösen nagy odafigyelésre van szükség – mondta lapunknak dr. Kóczán István belgyógyász.

– Idősebb korban a tüdőgyulladás életveszélyes állapot, nehéz felgyógyulni belőle. Ilyenkor a légzőfelület beszűkül, a légzés is lelassul, gyengébb, ez nehézzé teszi az orvoslást. A többi szerv is szenved, akadozhat az agyi vérellátás, a szív is különösen terhelt, sőt, veseszövődmények is lehetnek. Antibiotikummal, antivirális szerekkel lehet kezelni, valamint szteroidok bevitele és oxigénterápia is javasolt.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Avatar: A víz útja – videó

Az Avatar: A víz útja Magyarországon is rekordsiker - írja az orogo.hu Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet...

Valentin-napi ötletek – képek

Valentin-napi ötletek, ötletes összeállítások az egyszerűtól a bonyolultig..   Képek: Pinterest Hirmagazin.eu

Tragédia! 40 utas égett halálra – videó

Gyorshajtó sofőr miatt halt meg negyven ember Pakisztánban. Túl gyorsan hajtott, emiatt megcsúszott és egy híd pillérének csapódott a...

Több ezren rekedtek a hó fogságában – videó

Több ezer ember rekedt az autójában a hatalmas hóviharban Romániában. Voltak, akik 14 órán át várták, hogy kimentsék őket...