forrás: MTI

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint kedvező lehet Magyarország számára, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke; Fodor Csaba erről az m1 aktuális csatorna szerda esti műsorában beszélt.

Szoros a gazdasági kötelék a két ország között, a NATO kapcsán is érdekazonosság áll fenn, gondok a politikai kapcsolat terén voltak, például hiányzott a párbeszéd, “nagyon egyoldalú kommunikációt folytatott az Egyesült Államok”, sokszor próbálták meg méltatlan, féligazságokon alapuló kijelentésekkel pellengérre állítani az Orbán-kabinetet – közölte.

bscap000027-1024x575

E tekintetben javulás várható – mondta Fodor Csaba, hozzátéve, a magyar miniszterelnök volt talán az első európai vezető, aki nyíltan beszélt arról, hogy nagyon sok kérdésben vannak érdekazonosságok,

“nem egy esetben Európa érdekét szolgálja, ha konstruktív párbeszédet sikerül kialakítani Trumppal”.

Mint mondta, Donald Trump megválasztása hatalmas pofon éppen annak az amerikai elitnek, amelynek a hozzáállásával volt probléma eddig, példaként hozva fel, hogy nem volt normális, hogy nem találkozott egymással az amerikai elnök és a magyar kormányfő, hozzátéve, “ez biztos változni fog”.