A koronavírus jelen van az olimpián is, sőt, még csak ott igazán..

A teljes ausztrál atlétikai csapat, összesen 63 sportoló vonult karanténba a tokiói olimpián, miután az amerikai Sam Kendricks, kétszeres világbajnok és olimpiai bronzérmes rúdugró pozitív koronavírustesztet produkált. Az atlétikai versenyek holnap kezdődnek, majd egészen augusztus 8-ig tartanak, így egyelőre nem tudni, Kendricksen kívül hányan lesznek kénytelenek kihagyni a játékokat.

Az ausztrálok a Guardian szerint az állítják, hogy csak a rúdugrójuk, Kurtis Marschall került közelebbi kapcsolatba Kenricksszel, miután együtt edzettek, de elővigyázatosságból a teljes csapatukat karanténba rakták, illetve mindenkit letesztelnek koronavírus-fertőzésre. Akiknek negatív tesztje lesz, annak talán még lehet esélye az indulásra és csak a közeli kontaktokat kell karanténban tartaniuk, a többiek folytathatják az olimpiát.

Az amerikai Kendricks az eddigi legnagyobb sztár az olimpián, aki a Covid-19 miatt lépett vissza, ám amennyiben kiderül, hogy a koronavírus elszabadult az atléták közt, annak igencsak rossz következményei lehetnek.

Rekordot döntött Tokióban az új koronavírus-fertőzöttek számaAz olimpiai láng a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia idején Tokióban 2021. július 27-én / Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az olimpiai láng a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia idején Tokióban 2021. július 27-én / Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A japán fővárosban az olimpia kellős közepén tombol a járvány.
Tokióban keddre ismét csúcsra emelkedett a napi új koronavírus-fertőzöttek száma: 2848 esetet jegyeztek fel – jelentette az AP hírügynökség kedden.

Ezelőtt január 7-én volt a legmagasabb a szám, akkor 2520 fertőződést regisztráltak egyetlen nap alatt.

Még több sporthír!

Szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy a múlt héten pénteken kezdődött az olimpia idején megugorhat az esetszám az indiai eredetű, delta vírusvariáns agresszív fertőzőképessége miatt.

Japán mindazonáltal számos országnál sikeresebben vette fel a harcot eddig a koronavírussal: jóval alacsonyabbak fertőzési és halálozási adatai. Hétfői adatok szerint eddig 870 ezren fertőződtek meg a járvány másfél éve alatt, és 15 129-en haltak bele a vírus okozta szövődményekbe a 126 millió lakosú szigetországban.

Még több sporthír!

Az oltási hányad ugyanakkor még mindig elég alacsony: a lakosságnak a szűk negyede kapott eddig legalább egy oltást.

blikk, mti

Hirmagazin.eu