Négy dunántúli megye kivételével az egész országra figyelmeztetést – köztük több megyére másodfokút – adott ki heves zivatarok veszélye miatt péntekre a meteorológiai szolgálat. Több megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök esti, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: leginkább péntek hajnaltól, a középső és keleti országrészben a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak. Délelőtt átmenetileg stabilizálódik a légkör, csökken a felhőzet. A déli, kora délutáni óráktól – először az északi országrészben – intenzív zivatarfelhők alakulhatnak ki.

Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre heves zivatar miatt
Zivatarfelhők egy búzatábla felett Nagykanizsa közelében 2014. július 9-én (MTI Fotó: Varga György)

Péntek délután nagyobb számban az északi megyékben és az Alföldön intenzív zivatarokra lehet számítani, melyek kelet felé helyeződnek át. Észak-Magyarországon, az Alföld északi felén helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez 70-100 kilométer/órás szél, nagyobb méretű jég is társulhat. Az egymást követő záporokból, zivatarokból leginkább északkeleten 20-30 milliméternél is több csapadék hullhat. Ugyanakkor az Alföld déli részén, kisebb eséllyel a Dunántúlon is kialakulhat heves zivatar. Este főképpen még keleten, délkeleten lehetnek szórványos zivatarok.

Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre heves zivatar miatt
Villámlás és viharfelhők Zalaegerszeg felett, amikor egy zivatarlánc érte el a várost 2014. május 12-én késő este (MTI Fotó: Varga György)

A heves zivatarok veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adták ki a másodfokú, míg a fővárosra és Pest, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést. Emellett Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat.

Az előrejelzés szerint a hétvégén további részében is többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt viszont jellemzően marad a 20-25 Celsius-fok körüli meleg.

met.hu