Ágazati szereplők becslései szerint mintegy 100 milliméter csapadék hiányzik az Alföld déli régiójából. A leginkább érintett területek közé tartoznak a Csongrád és Békés megyében, valamint a közelükben fekvő területek, de helyenként az ország más részein is aggasztó kezd lenni a már hetek óta halmozódó csapadékhiány.

A probléma azért is rossz hír, mert az ugyan szokatlanul enyhe, de kellően csapadékos ősz és tél folyamán sok termelőben élhetett a remény, hogy a talajnedvesség kielégítő szintet ér el, amely jó alapot teremthet a 2024-es év szántóföldi eredményeihez. A téli csapadék néhol még belvizeket, károsan átnedvesedett területeket is eredményezett, igaz, nem a most szóban forgó megyékben, hanem többnyire a Dunántúl egyes részein.

Nem sok jót remélhetnek, ha nem jön az eső

Mára a belvíznek nyoma sincs, az időnként érkező esős hullámokból rendre kimaradó Dél-Alföldi Régióban pedig mára újra az aszály veszélye fenyeget. Egyelőre mindez az őszi vetésű kalászosok bokrosodásában okoz gondokat, de nem kedvez a tavaszi vetésű növények, így a kukorica és a napraforgó vetésének, illetve terméskilátásainak sem.

Sok múlik most a következő néhány nap időjárásán.

A héten várható lehűlés ugyan hoz némi csapadékot, de az előrejelzések szerint ez aligha lesz elegendő mennyiségű, és korántsem biztos, hogy a nyugatról érkező esőfelhők eljutnak az Alföldig. Ha lesz is eső, annak feltehetőleg ismét inkább a dunántúli termelők örülhetnek. Ha mégis szerencsés lesz a Dél-Alföld, és kellő mennyiségű csapadékot kap, akkor a kalászosok gyorsan új erőre kaphatnak.

Ha azonban tartósnak bizonyul a szárazság, akkor előfordulhat, hogy a csapadék szempontjából megnyugtató tél után idén újra aszálykárokkal kell szembenézniük a gazdáknak a Dél-Alföldön.

Címlapkép: Getty Images

Forrás

Hirmagazin.eu