forrás: dailymail.co.uk

Tizenkét stroke után találtak rá eszméletlenül egy szállodai szobában. A csodával határos módon ezt is megúszta és a kómából is visszatért.

Lamar Odom, egykori NBA kosárlabdázó látszólag egészségesebb, mint valaha. Képes gondolkodni, emlékezni, beszélgetni, mozogni. Képes felszállni feleségével Khloé Kardashiannel egy repülőgépre, hogy New York-ba utazzon sógora, Kanye West legújabb kollekciójának bemutatójára. Úgy tűnik tehát, Lamar Odom mindenre képes. Mondják, aki visszatért a halálból, már pedig ő meglehetősen közel járt hozzá, az megváltozik. Átértékeli az élethez való viszonyát, kapcsolatait, s mindaz, ami addig számára fontos volt, jelentőségét veszíti. Mert kiderül, az egyetlen igazán fontos dolog az életben, az maga az élet.

Khloé Kardashian és Lamar Odom még válásuk előtt. Fotó: AFPKhloé Kardashian és Lamar Odom még válásuk előtt. Fotó: AFP

Hogy Odom valójában változott-e vagy sem, hogy boldog-e vagy sem rendbe hozott házasságában, azt egyelőre csak sejteni lehet. Látszólag minden a legnagyobb rendben van: a Kardashian család visszafogadta, Khloé úgy döntött, házasságuk megmenthető, elfelejtve azt, hogy az októberi kis kalamajkában Odom éppen fizetett lányokkal hetyegett szobájában, ahol a majdnem végzetes túladagolás is itt történt.

De úgy tűnik Odom „rendezte” a számláját: a kóma, az öt hónapig tartó kórházi kezelés és rehabilitáció sikerrel járt. És ez tényleg csoda. Talán még abban is lehet reménykedni, hogy ezt maga az érintett is így éli meg.