Halálos késelésbe torkollt egy kocsmai konfliktus Tiszaújvárosban péntek éjjel. A 30 évesen elhunyt Irhás Csaba családja vérbosszút esküdött. Ahogy ők mondják, nem közönséges verekedés, hanem gyalázatos mészárlás történt.

Irhás Csaba, I. János, Rontó Lajos, B. József és H. Tibor hosszú évek óta elválaszthatatlan barátok és kollégák voltak. A hétköznap munkásszállón lakó kesznyéteni férfiak a szeretteiktől távol, Dunaföldváron dolgoztak vasbetonszerelőként.

Pénteken éppen megkapták a fizetésüket, amitől igencsak jó lett a kedvük. Ráadásul aznap köszöntötték a társaság egyik tagját, a születésnapos Jánost.

Úgy döntöttek, ezt meg is ünneplik, és betértek az otthonuktól 12 kilométerre levő Tiszaújvárosban a Kispéntek nevű kocsmába.

Ahogy szokták, kikérték a kedvenc italukat, ám utána elszabadult a pokol. A barátok összeverekedtek egy másik társasággal, aminek eredményeképp Csabit leszúrták és rajta kívül még hármukat megkéselték.

 

 

LAJOS ELÁJULT, ÍGY ÉLETBEN MARADT

Rontó Lajost már kiengedték a kórházból, így vele személyesen találkozhattunk. A férfi otthon lábadozik, és bár az agyrázkódás következtében csak szerettei segítségével tudott az ágyán felülni, összeszedte erejét, hogy elmondhassa a saját verzióját.

– Talán én vagyok a legszerencsésebb, hiszen viszonylag könnyen megúsztam. Nekem a koponyám sérült és megrepedt az egyik bordám – mesélte a Borsnak Lajos.ANNAK KÖSZÖNHETEM AZ ÉLETEMET, HOGY A TÁMADÓK ENGEM A FEJEMEN ÜTÖTTEK MEG, AMITŐL ÖSSZEESTEM ÉS ELVESZTETTEM AZ ESZMÉLETEMET– mondta, majd hozzátette:

– Meggyőződésem, hogy a verekedők halottnak hittek, ezért már velem nem volt dolguk – nyilatkozta a férfi, majd részletesen elmesélte, mi történt addig, amíg emlékszik.

ERŐSÍTÉST HÍVHATOTT A KOCSMÁROS?

– Csabit a pulttól nem messze meglökte egy három tagú társaság egyik tagja, mire megkérdezte, miért nem képesek kikerülni, amikor láthatóan elég nagy a hely a kocsmában. Ezt tiszteletlenségnek vették, és megütötték őt. Mi a védelmére keltünk. Ők késsel támadtak, mi puszta kézzel próbáltuk a a szúrásokat kivédeni – mondta a férfi, és hozzátette, hogy a pultnál dolgozó nő ekkor elkezdett telefonálni, nem sokkal később azonban nem rendőrök, hanem erősítés érkezett a kötekedőkhöz.

A férfi emlékei szerint mintegy 8 emberrel kellett volna elbírniuk, de erre nem voltak képesek.

 

PUSZTA KÉZZEL A KÉSEK ELLEN

– Elszabadultak az indulatok. Hiába próbálkoztunk a védekezéssel, esélyünk sem volt fegyvertelenül és mindenféle támadásra alkalmas eszköz nélkül. Ők még boxert is használtak, de főleg késsel dolgoztak – mesélte szomorúan a gyászoló barát –CSABIT AZ OLDALÁN ÉS A LÁGYÉKÁN ÉRTE A PENGE, SZERINTEM MÉG A HELYSZÍNEN ELVÉREZHETETT– hajtotta le fejét Lajos.

Tibor lapzártánkkor még válságos állapotban volt, Jánosra pedig szívműtét vár. Józsefet a hét elején jó eséllyel otthonába bocsátják.

– Legalább 15 percig a földön feküdtem. Mire magamhoz tértem, minden csupa vér volt. Horrorfilmekben lehet csak ilyen borzalmat látni – jegyezte meg Lajos, aki állítja: korábban sosem találkoztak ellenlábasaikkal.

KÉT KISGYEREK MARADT APA NÉLKÜL

Rontóné Juci, Csabi édesanyja képtelen beletörődni fia elvesztésébe.

– Soha nem voltak ellenségei, és nem volt egy kötekedős fajta. Becsülettel megdolgozott a megélhetéséért! Nem véletlen jött ide részvétet nyilvánítani még a polgármester is! Csabit mindenki szerette – csuklott el a gyászoló anya hangja.

Csabinak két asszonytól két gyermeke született. Egyikük 7, a másik 10 éves. Ők talán még fel sem fogják, hogy édesapjuk, a legfőbb támaszuk és védelmezőjük nincs többé.

– Csabira még nagyon sokáig szükségünk lenne, de most a temetésére kell majd készülnünk. Természetesen kriptába helyezzük, mert az fel sem merülhet, hogy föld érje a koporsóját – szögezte le Juci, aki szerint nem kérdés, hogy anyaként mi kell tennie a gyilkosokkal.

– Ebben az ügyben nem csupán közönséges verekedésről van szó! Gyalázatos mészárlás történt! A végsőkig hajlandó vagyok elmenni! – jelentette ki határozottan az asszony.

 

HÁROM ELKÖVETŐT MÁR ELFOGTAK

A Bors elérte a kocsma vezetőjét, aki viszont nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni.

AZT SEM TARTOTTA FONTOSNAK, HOGY CÁFOLJA, HOGY ÁLLÍTÓLAG A RENDŐRSÉG HELYETT ERŐSÍTÉST KÉRT A VEREKEDÉST KEZDEMÉNYEZŐKHÖZ.

Amikor elmondtuk neki, hogy a sértettek szerint ezt tette, egyszerűen bontotta a vonalat. A rendőrség eddig az ügyben három férfit vett őrizetbe, a prügyi L. testvéreket.

Hamarosan döntenek a letartóztatásukról.

borsonline

Hirmagazin.eu