Egy rendőrcsalád nagyon szegény és gondterhelt körülmények között él, most a Facebookon kérnek segítséget.

A családból a rendőr felesége írt a jelenlegi állapotról segélykérésként, amit Zsaruelló Facebook oldala osztott meg nemrég.

„Kedves Zsaruellátó!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjak vagy ne írjak de mivel hatalmas nagy bajban vagyunk és sajnos máshoz nem tudunk fordulni segítségért, így nektek írok! Ti vagytok az utolsó esélyünk! A férjem 7 éve rendőr. 3 kiskorú gyermeket nevelünk közösen , egyikük rendőrnek tanul, sajnos a középsőnk tartósan beteg, súlyos értelmi fogyatékos. Speciális iskolába kell hordanunk őt a lakóhelyünktől sok-sok km-re minden nap, amit egy autóval egy vezetői engedéllyel, buszjárat hiányában és ugye munka mellett elég nehézkes, de megoldottuk eddig valahogy. Történt az , hogy tavalyi évben érkezett egy fizetési letiltás ami egy korábbi pár száz ezer forintos svájci frank alapú hitelből keletkezett és ami jelenleg 2,5 millió lett, sem a végrehajtóval sem pedig a végrehajtást kérővel megegyezni nem tudtunk semmi lehetőséget nem adnak, Korábban nem is jeleztek, többször eladásra került ez a tartozás, majd történt egy végrehajtó halála és éveken keresztül nem tudtuk kihez került és kit kell keressünk és ők sem kerestek.

„Nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültünk” – írta a feleség.

Hitelt a tartozás miatt nem tudunk felvenni és mivel a férjem bruttó bére meghaladja a 33%os letiltással is az öregségi nyugdíj ötszörösét, igy a vegrehajtási tv. szerint a 33%os letiltási összeget figyelmen kívül kell hagyni, így a 142500 ft feletti részt teljesen letilthatja. Sajnos a munkahelyem ott kellett hagynom gyermekünk állapota miatt, és a férjem fizetésének nagymértékű letiltása végett veszélybe került a családunk megélhetése! Végső elkeseredésemben írtam meg nektek ezt a levelet, végtelenül kilátástalan a helyzetünk! Ha be tudnánk fizetni egy nagyobb összeget, akkor lenne lehetőség a részletfizetésre. Szégyelljük magunkat nagyon, hogy segítséget kell kérjünk, de rajtatok kívül nincs más reményünk!

Kérünk benneteket segítsetek!”

Amennyiben ön több információt szeretne a család támogatásáról, itt megtekinteti:

https://www.facebook.com/zsaruellato/posts/2858735001049204

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

/Fotó: Northfoto/