Remélhetőleg nem, de még mindig tart a drágulás – mondja a szakértő.

Miközben már 50-60 forint körüli a tojás darabára az üzletekben, a vevőket 100 forintos árakkal riogatják. A Nagyar Tojóhibrid–Tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke, Molnár Gyöngyi a hvg.hu-nak nyilatkozott az áremelkedésről. „Csak azt ne kérdezze, hogy mennyi lesz karácsonykor a tojás” – mondta a lapnak, de azért annyit közölt velük:

„Már olyan nagyon nem fog emelkedni az ár.”

Molnár Gyöngyi a hírportálnak elárulta, miért emelkedtek meg ilyen drasztikusan az árak az elmúlt hónapokban. Mint elmondta, a 492 hazai baromfitelepet érintő madárinfluenzával kapcsolatos kényszervágások leginkább a víziszárnyasokat érintették, az áremelkedést sokkal inkább az irtószer használata miatti holland tojáshiány okozta, amelynek hullámai elérték Közép-Európát is. Az ár a kereskedőknél dől el, a tempót ők diktálják – árulta el a szakértő, majd hozzátette:

a magyar piac kicsi, ezért minden európai áringadozás lecsapódik nálunk.

Molnár azt is elárulta, hogy a vásárlásnál érdemes odafigyelni a tojás kilónkénti árára is. Elmondása szerint az üzletekben március óta kötelező feltüntetni a darabár mellett a kilónkénti árat is. Ez azért fontos, mert a dobozokban gyakran összekeverednek a méretek, és előfordulhat, hogy a 48 forintos, M-es tojás kilónkénti ára magasabb volt, mint az 55 forintosé.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Címkép: Pixabay