Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban a hét nagy védekezési akciójának nevezte a tömeges, célzott koronavírus-tesztelés megindítását, valamint az iskolák működésének megvédését.

 Küzdünk az iskolákban és az óvodákban, hogy ne kelljen őket bezárni. A múlt héten az oktatási rendszer derekasan állta a próbát, és jók a remények, hogy ez ezen a héten sem változik meg.

A kormányfő a célzott, tömeges teszteléssel kapcsolatban elmondta, 47 ezren dolgoznak szociális intézményekben és 191 ezren oktatási intézményekben, és bár a tesztelés önkéntes, biztosan sokan fognak jelentkezni. Így annak érdekében, hogy a teszteket le tudják venni, kétezer egyetemi hallgatót is munkába állítottak.

 

Fotó: Vadnai Szabolcs/kormany.hu

A szociális dolgozókat már pénteken elkezdték tesztelni, hétfőn pedig az óvónők, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók szűrése kezdődött meg. Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint a szociális, illetve az egészségügyi intézményekben dolgozók a foglalkozás-egészségügyi orvos segítségével végeztethetik el az antigénalapú gyorsteszthez szükséges mintavételt, az oktatási intézményekben pedig ehhez a feladathoz tesztelőcsapatokat biztosítanak. Ezek két orvostanhallgatóból és egy adminisztrátorból állnak.

Az antigénalapú gyorsteszthez is garatmintát vesznek. Az eredmény 15-20 percen belül megvan, és ha a teszt pozitív, a már megszokott járványügyi intézkedés kezdődik el az érintettnél és környezeténél.

Hetvenegy általános iskolában van rendkívüli tanítási szünet, ami az 1-8. évfolyamon tanító intézmények kevesebb mint három százalékát jelenti – erről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár beszélt.

Jelenleg 431 helyszínen, az általános iskolák mintegy tizenhat százalékában van tantermen kívüli digitális munkarend, ezek közül azonban mindössze 43 esetben érintett a teljes intézmény.

A fertőzöttek aránya a 12 éven aluliak körében a napi esetek 4 százalékát teszi ki az oktatási rendszerben.

kormany

Hirmagazin.eu