Társasházi lakások: friss információ érkezett

– egyelőre nem lép hatályba a törvénymódosítás

Egyelőre nem válnak jogi személlyé a társasházak, miután a következő két évben várhatóan nem lép hatályba az erről rendelkező törvénymódosítás
– jelezte a Világgazdaságnak a témában jártas jogi szakértő, aki egy salátatörvény-tervezetben szúrta ki a módosított időpontot.

Futótűzként terjedt el az interneten a napokban az a téves következtetésekre alapozott Facebook-bejegyzés, hogy a társasházak jogi személlyé válásával párhuzamosan a társasházi lakások státusza is megváltozik, vagyis azok közös tulajdonba kerülhetnek. Mindennek alapjaként azt a törvénymódosítást jelölte meg a poszt megfogalmazója, amely a jogi személyek nyilvántartásának rendezéséről és egységesítéséről szól.

társasház
Fotó: Sipeki Péter / Kelet-Magyarország

Bár a témában azonnal a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének jogvégzett alapító elnökéhez fordultunk, aki határozottan leszögezte, hogy a tervezett változás semmilyen formában nem érinti a magántulajdonú lakásvagyont, a bejegyzés azóta is terjed a Facebookon.

A kérdés időközben okafogyottá vált, illetve egyelőre nem aktuális, ugyanis – mint Kovács Krisztián ügyvéd, egyetemi oktató irodáján keresztül kiadott sajtóközleményben jelezte: a kormány honlapjára felkerült egy az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló salátatörvény-tervezet, amely kimondja, hogy

nem lép hatályba 2023. július 1. napján az egységes jogi személy törvény.

Ez majd később, 2026. január elsején történik meg.

A  tavaszi ülésszakban várhatóan gyorsan napirendre tűzik majd a témát, hiszen nagyon közeli az eredeti határidő

– véli Kovács Krisztián.

A szakma egyébként már eddig is elképzelhetetlennek tartotta, hogy az eredetileg megjelölt időpontban hatályba lépjen a törvény, mondván, egyszerűen túl sok a változás, legalább húsz különböző törvényt érint a módosítás, ezek mindegyikében át kell vezetni a módosításokat – érzékeltette a munka összetettségét Kovács Krisztián.

A módosítás a társasházakra vonatkozóan is technikai jellegű, és kizárólag az egységes nyilvántartást, adatkezelést, a döntési mechanizmusok átláthatóságát és a jogbiztonságot szolgálja

– hangsúlyozta a szakértő.

Szájról szájra terjed: közös tulajdon lesz a társasházi lakás – a szakértő most tisztázta a helyzetet

Nem lesz társasházi közös tulajdon senkinek a magántulajdonú lakása, a társasházakat is érintő, hamarosan életbe lépő törvény a jogi személyek nyilvántartásának rendezését és egységesítését szolgálja, a társasházban élők számára nincs hátrányos következménye, előnye viszont annál több a szakértő szerint.

A társasházakban élők valójában semmit nem fognak érezni belőle, ha majd hatályba lép. Ha mégis, az csak hasznos lesz számukra, mert egyszerűbbé  és hatékonyabbá teszi a közös tulajdonról szóló döntéseket és nyilvánossá a legfontosabb információkat –  hangsúlyozta a szakmai egyesület elnöke korábbi írásunkban.

A törvényalkotással az eredeti cél, hogy egyetlen egységes törvényben szabályozzák a teljes vagy korlátozott jogalanyisággal rendelkező jogalanyok, konkrétan a cégek, egyesületek, társasházak, ügyvédi irodák és még számos egyéb szervezet és társaság nyilvántartását, azok nyilvántartásba történő bejegyzését és az ezzel összefüggő pereket.

A magántulajdon továbbra is sértetlen és sérthetetlen marad.

Miután a magyar társadalom nagy százaléka él társasházi lakásokban, az átlagosnál nagyobb jelentősége van a társasházakat érintő bármilyen kérdésnek és változásnak.

A társasházi ügyeket közvetlenül a társasházi törvény módosítása érinti majd, amelyet várhatóan az idén korszerűsítenek, de az sem érinti a magánszemélyek tulajdonhoz fűződő jogait – szögezték le a lapunknak nyilatkozó szakértők egybehangzóan.

Forrás

Hirmagazin.eu