Az előadóművészről elmondható, hogy a folyamatos pörgés élteti, hiszen a rengeteg munka és a népes család mellett is életerős és pozitív.
Pedig nagyon komoly betegségek...
Kimondta Berki Krisztián özvegye.
A hétvégén indul a TV2 Dancing with the Stars című show-ja. A celebvilág történéseit követők örülhetnek, szép mezőny gyűlt össze idén:
...
Megdöbbentő dolgot jelentett ki Boros Lajos. A rádiós legenda tíz évvel azután, hogy kényszernyugdíjba ment, visszatérne az éterbe. Tizennyolc évig készítette a leghallgatottabb reggeli...
Az egykori „keresztapa” a bíróságon is elmondta, hogyan bízta meg a volt médiavállalkozó a Fenyő János elleni merénylettel, és hogyan vette fel az ezért...
Nehéz ezt még leírni is, hát még kimondani.
Polgár Tünde és férje, Polgár Árpád nemrég a Három Igazság című YouTube műsorba voltak hivatalosak, aminek Palik...
A házaspár nem rejti véka alá, hogy az ő kapcsolatukban is vannak néha nehézségek, ugyanakkor úgy érzik, hogy szövetségük az idő múlásával egyre erősebb.
Évek...