A rengést az epicentrum közelében élők is érezhették; az obszervatóriumhoz eddig három bejelentés érkezett a Győr-Moson-Sopron megyei Pér községből. A földrengés az északkelet-délnyugat irányú Rába-vonal...
Hamarosan vége a nyárnak, a nap már este fél 8 körül lenyugszik, ősszel pedig ennél is hamarabb sötétedik majd. A sötét utcán hazafelé sokakat foghat...
Az elképesztő jó genetikával rendelkező, bombaformában lévő énekesnőt már sok mindennel meggyanúsították irigyei az elmúlt években. Sokan úgy vélik, felvarratta az arcát, pedig ez nem...
Frontálisan ütközött több autó a híd közepén. Az éjszakai tragédia három halálos áldozatot követelt. Rendkívül súlyos baleset történt Budapesten szerdán éjszaka – derült ki a...
Prince of Persia: The Sands of Time, amerikai, fantasy, akació, kaland; Rendező: Mike Newell Forgatókönyvíró: Boaz Yakin, Doug Miro, Carlo Bernard, Jordan Mechner Zene: Harry Gregson-Williams Szereplők: Jake Gyllenhaal, Ben Kingsley, Gemma Arterton, Alfred Molina, Toby...
Az egynapos tavasz után visszatér a tél, és nem is a legszebb arcát mutatja. A csütörtöki, melegrekordot döntő tavaszias nap után ma visszatért a tél....
Eloltották annak a tűznek a lángjait, ami Budapest XXII. kerületében, egy Diósdi utcai melléképületben keletkezett – írja a katasztrófavédelem. Teljes terjedelmében égett egy mintegy nyolcvan...
Az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit,...
Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett hétfőtől e hónap végéig hétköznap éjjelenként karbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Azt írták,...
A hírt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója jelentette be kedd este! Mutatjuk a részleteket! A Kormányinfó helyszínén van a...
Te mit tennél? Megtörtént eset. Tisztességtelen ajánlat újratöltve. Bernihez járok évek óta. Nagyon szép lány és remek kozmetikus. Nála mindig feltöltődöm, és olykor nemcsak én...
Tegnap éjjel baleset történt az M1-esen, több kilométeres volt a torlódás. Személyautó ütközött össze egy kisteherautóval az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Nagyszentjános térségében...
Nem mindennapi eseményről számolt be hivatalos közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Az intézmény bajtársait egy sérült amerikai férfihez riasztották pár nappal ezelőtt egy budapesti bárhoz,...
71% – Majdnem vége, így állunk! Kattints a Nemzeti Választási Iroda PDF-jére! 71% – Országos listák – Országgyűlési Választás 2022_ 71% – Országgyűlési Választás 2022_...
53,19%-nál – Áttekinthető, egyszerű és helytálló információ, első kézből a Nemzeti Választási Irodától, a Hirmagazinban! Országgyűlési képviselők-2022 Országos listák Hirmagazin.eu...
Köszönetet mondott mindenkinek, aki voksolt. „Köszönöm mindenkinek, aki szavazott” – írta ki a Facebookra Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a választás utolsó percében este...
Csütörtöktől északkelet felől erős hidegfront érkezik az országba, aminek következtében éjjel – 15 , -17 fokig hűlhet majd le a levegő. Meglehetősen száraz és hideg...
Ha egyszer-egyszer fordul elő, hogy nem pihenjük ki magunkat megfelelően, azt még kompenzálja a szervezetünk, ám ha hosszú távon fennálló probléma az alvászavar, bizony meglesznek...
Kedden, azaz ma veszi kezdetét a csillagászati tél, így szerdától már hosszabbak lesznek a nappalok. A friss előrejelzések szerint a hőmérsékleti értékek is igazodnak az...
Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a különös jelenségre. Mint ahogyan az Index is megírta, hosszú várakozás után, csütörtök este hét óra előtt pár perccel...
Megtalálták azokat a diákokat, akik úgy bosszulták meg egy vásárlójuk extra igényeit, hogy cipőjükbe törölték a sajtot, majd a földön forgatták meg a húspogácsát. Elrettentő...
Az amerikai apuka mikor rájött, hogy fia a barátaival éjszaka kiszökött a házból, úgy döntött, csapdát állít nekik. Az amerikai apuka kreatív módon leckéztette meg...
Éjszakai telefonhívásokkal szórakoztatta a városi rendőrséget egy részeg férfi a nyugat-ukrajnai nagyvárosban, Lembergben (Lviv). Állítása szerint azért riasztotta a járőröket, mert a felesége nem akart...
Ötven rendőr és rendőrkutyák razziáztak az Aranyparton péntek éjjel. Siófok bulisétányán razziázott a rendőrség péntek éjjel. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a...
Kóbor ebek kerítették be a békéscsabai nőt: mutatjuk, hogy úszta meg a támadást.. A békéscsabai liget környékén sétált múlt héten kiskutyájával Perényiné Czibolya Edit, amikor...
A nagyobb látogatói élmény eléréséhez sütiket használunk.
Bővebben