Hirmagazin

felderítés

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza
A rendőrség belső vizsgálatot végzett, amely során kiderült, hogy a nő korábban tett feljelentéseit nem kezelték megfelelően, így öt rendőr ellen fegyelmi eljárás indult. Külön...

Merényletet tervezett egy csoport október 23-án, a TEK közbelépett

Géza
Hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett...

GYORS ÉS BRAVÚROS FELDERÍTÉS A SZLOVÁK EMBERÖLÉSI ÜGYBEN/RÝCHLE A BRILANTNÉ OBJASNENIE PRÍPADU VRAŽDY SLOVÁKA – képek, videók

Géza
Közös sajtótájékoztatót tartott a szlovák NAKA és a KR NNI a meggyilkolt csicsói vállalkozó ügyében. /V prípade zavraždeného slovenského podnikateľa poskytli informácie na spoločnej tlačovej...

II. világháború – történeti áttekintés – 1945. tavaszi hónapok – A német Királytigrisek beleragadtak a zalai sárba – képek

Géza
1945. március 6-án a ködös hajnali pirkadatban kétezer löveg össztüzével vette kezdetét a második világháború utolsó nagy német offenzívája. A félórás tüzérségi előkészítés után a...

A drónok nagyon jó szolgálatot tesznek rendőreinknek, egy szabálytalanság se marad büntetlen – videó..

Géza
Nem ez volt az első, és valószínűleg nem is ez lesz az utolsó. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a közlekedésbiztonság javítása érdekében célzott ellenőrzéseket végeznek...

Másfél év nyomozás, és 95 gyanúsított elfogása után egyik napról a másikra szűnt meg az egész országra kiterjedő milliárdos csalássorozat – képek, videók

Géza
Negyvenhárom csalás és ötvenegy csalás kísérlet írható a számlájára annak a bűnözői hálózatnak, melynek irányítói elsősorban kórházakat, önkormányzatokat, sportegyesületeket és színházakat károsítottak meg számlaváltós csalásokkal....

Megkezdődött a Készenléti Rendőrség kerékpáros és önjáró elektromos eszközzel végrehajtott járőrszolgálata.

Géza
A turisztikai idény alatt a Készenléti Rendőrség (KR) elsődleges feladata a főváros, a Balaton és a Velencei-tó, valamint a Tisza-tó régiójában a közbiztonsági ellenőrző tevékenység...

Rendőreink kiterjedt bűnözői hálózat tagjait fogták el: 90 rendőr, 30 autó, 9 település..

Géza
Ceglédi rendőreink vádemelési javaslattal pontot tettek egy évek óta tartó eljárásuk végére. Hónapokig tartott a felderítés, másfél évvel ezelőtt volt az elfogás, az új pszichoaktív...

Elismerést és jutalmat kaptak fővárosi rendőreink – videó

Géza
Az energetikai szervekkel való együttműködést köszönték meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság négy munkatársának. A Magyar Villamos Művek Energetika Zrt. elnök-vezérigazgatója a szolgáltató sérelmére elkövetett lopások felderítéséért...

Újabb eredményes felderítések és elfogások – képek, videók

Géza
Kábítószerkereskedő-hálózatot számoltak fel rendőreink! Köszönjük! Több hónapos nyomozás eredményeként térképezett fel egy főként külföldiekből álló drogterjesztő bandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)...

Összedőlt az unokázós piramis

Géza
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezet csalássorozatának a vizsgálatát, akik több mint 43 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket idős...

Hazugságvizsgáló és tetemkereső kutya buktatta le az albertirsai gyilkost (18+)

Géza
Zsineggel fojtotta meg P. Zoltán az élettársát, és holttestét a szomszéd ház pincéjében ásta el, majd azt állította, hogy a nő elhagyta. Hónapokon keresztül játszotta...

Felkészült betörők, újabb és újabb módszerek

Géza
Egy új, minden eddiginél gyorsabb és halkabb módszerrel törik fel a lakásokat a betörők Budapesten. Pár másodpercet vesz csak igénybe az úgynevezett koppintásos módszer, amelynek...

Tömegesen jöttek, de lebuktak! 42 fő illegális migráns akart jogtalanul hazánkba jutni! Oszd meg!

Géza
Egy kamion ellenőrzése során 42 határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el – írja a Csongrád...

Önkormányzati beszámoló Budapesten – A Fővárosi Közgyűlés egyhangúan elfogadta a BRFK beszámolóját

Géza
Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2018. február 21-én a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017. évi tevékenységéről. (2018. 02. 21.,...