Hirmagazin

eljárás

Egy nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a 27 éves moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen, aki gyanú szerint közúti veszélyeztetést és egyéb bűncselekményeket követett el – kép

Géza
A férfi 2025. január 5-én éjfél után egy Audi S8-assal menekült a rendőrök elől Budapest XXII. kerületében, és piros lámpánál álló autóba rohant bele, amelyben...

Újabb sikeres rendőrségi akció! .. Megnyugtató lett a helyzet a hazai autópályákon.. – videó (Köszönjük!)

Géza
Egy húszfős bűnszervezet ügyében emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség, akik autópályák pihenőhelyein parkoló járművekben alvó autósokat fosztottak meg értékeiktől, illetve nappali órákban felügyelet nélkül...

„Ez nem fenyegetés, hanem ígéret!”..

Géza
A vasárnap hajnalban Budapest XXII. kerületében történt baleset okozója elhagyta a helyszínt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított segítségnyújtás elmulasztása miatt ismeretlen tettes ellen – írja...

Rendőreink autóst üldöztek Budapesten. Az autós értelmetlen ámokfutása hét ember sérülésével végződött, akiket mentő vitt a kórházba..

Géza
Budapest belvárosában brutális autós üldözés zajlott, amely során több ember megsérült, és összesen hét embert szállítottak kórházba. Az eset megrázta a főváros lakóit, miközben a...

Lakatos-ügy: Megkezdődik a felelősségrevonási folyamat..

Géza
Letartóztatta a bíróság a Lakatos Márk-botrány kerítőjét A Lakatos Márk-ügyként ismert eljárásban egy 27 éves budapesti férfi letartóztatását rendelte el a bíróság 30 napra, emberkereskedelem...

Till Tamás ügyében fontos fordulat történt: a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyilkossággal gyanúsított F. János letartóztatását harminc napra.

Géza
A gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős. Az eset háttere tragikus: a 11 éves Till Tamás 2000-ben tűnt el, amikor...

A győri kórház több orvosa és asszisztense ügyében indult nyomozás, miután a rendőrség hálapénz elfogadásával kapcsolatosan érkezett bejelentés.

Géza
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást, és december 6-án a helyszínen elfogtak egy főorvost, egy beosztott orvost...

A legújabb NAV-akció, amelyet a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság irányított, egy jelentős bűnszervezet felszámolását célozta meg, amely mintegy hárommilliárd forinttal károsította meg a magyar költségvetést – Gratulálunk!

Géza
A bűnszervezet a vagyonvédelmi szolgáltatások területén tevékenykedett, fiktív alvállalkozói költségeket szerepeltetve a bevallásokban, így csökkentve az áfa-fizetési kötelezettségüket. A nyomozás eredményeként több helyszínen tartottak akciót,...

A Jászapáti Római Katolikus Plébánia Facebook-oldalát feltörhették… (18+)

Géza
Egyházi tartalmak helyett szexi lányok pajzán videói árasztották el a jászapáti plébánia Facebook-oldalát, ahová napok óta özönlenek a felnőtt tartalmak. Ha egy Facebook-oldalt feltörtek, mint...

Komoly fegyverarzenált találtak a milliárdos csalással vádolt szervezetnél (18+)

Géza
A NAV hárommilliárdos áfacsalással vádol egy szervezetet – írja a forráslap. Egyedi építésű motorkerékpárt, luxusingatlanokat és fegyvereket foglaltak le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozói...

Kamion és autó ütközött Budapest határában az M7-esen, egyenlőre terelés van – vélhetően a forgalmi rend holnapra helyreáll..

Géza
Kamion és személykocsi ütközött össze a 18-as kilométernél, a Balaton felé vezető oldalon. Utoléréses baleset történt az M7-es sztráda Balaton felé vezető oldalán történt. Az...

Megvan, ki a hibás a zalai autóstragédia ügyében

Géza
Német rendszámú autót vezető magyar állampolgár volt a halálos áldozata annak a szombat esti balesetnek, amely Rezi közelében történt – pontosított a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság...

Ismét lecsaptak rendőreink állatkínzókra, csak most Vas Vármegyében akadtak horogra az elvetemült bűnözők (18+)

Géza
Több mint kétszáz méltatlan körülmények között tartott kutyát, juhokat, kecskéket, baromfit és négy lovat mentettek ki egy állatvédelmi akcióban a Vas vármegyei Csöngén és Kőszegpatyon...

Az igazi és törvénytisztelő rendőreink letartóztattak és bűnöző rendőrt..

Géza
A nyomozó ügyészség 2024. november 13-án a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével összehangolt akciót hajtott végre – szemlézte...

Véres tömegverekedés lett a Túri Vásár utáni buli vége

Géza
Büntetőperbe torkollott a Túri Vásár utáni buli. Legalábbis a Szolnoki Törvényszéken zajló bírósági ügy vádlottja és tanúi mindannyian erre a rendezvényre hivatkoznak kiindulópontként. A vásár...

„Folyt a vér” – megszólalt egy szemtanú Andrei Mangra brutális megveréséről

Géza
Kegyetlenül összeverték a Dancing with the Stars táncosát még csütörtökön. Andrei Mangra állítólag fejsérülést szenvedett, támadásáról pedig egy szemtanú is megszólalt – szemlézte a hírt...

Tudják, hogy ki az a nő, akit szombat este meggyilkoltak Budapesten, a médiában dolgozott

Géza
Media1 információi szerint Révész Zsuzsa, az RTL egykori, 2017-ben távozó kommunikációs vezetője az a nő, akiről vasárnap reggel azt írták, hogy meggyilkolták a II. kerületben....

Bács-Kiskun Vármegye áll a szabálytalanságok tekintetében az első helyen Magyarországon az elmúlt hét tekintetében..

Géza
A balesetek többségének hátterében súlyos szabályszegés áll, de néha egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy szerencsétlenség következzen be. A sebesség helyes megválasztása a közlekedés...

Kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket kényszerített arra egy Békés vármegyében élő család három tagja, hogy prostituáltként dolgozzanak – Rendőreink elfogták az alávaló bűnözőket! – Álsozatos munkájukat koszönkük!

Géza
Kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket kényszerített arra egy Békés vármegyében élő család három tagja, hogy prostituáltként dolgozzanak. A munkájukért kapott pénzt elvették tőlük, és a saját...