forrás: MTI

Erik Lars Roner ejtőernyőzés közben szenvedett balesetet, a helyszínre kiérkező mentők, már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Ejtőernyős ugrás közben fának csapódott és életét vesztette Erik Lars Roner amerikai extrémsportoló, akit a Nitro Circus című MTV-műsorból ismerhetnek a tévénézők.

Erik-Roner
Erik Roner és felesége. Fotó: Facebook

A kaliforniai Tahoe City-ből való 39 éves sportoló egy jótékonysági golfbajnokságon ugrott együtt társaival hétfőn, amikor a baleset történt – közölte a Placer megyei sheriff hivatala. A sportolót a helyszínen halottnak nyilvánították. A többi ejtőernyős biztonságban földet ért. Jelenleg vizsgálat folyik a baleset ügyében, az amerikai légügyi hatóságot (FAA) is értesítették. Roner profi síelő, bázisugró és az extrémsportokban utazó Nitro Circus csapat tagja volt. Utóbbit az MTV csatornáról is ismerheti a közönség. „Nekicsapódott egy fának… nagyon erősen. Nem tudom, hogy mi történt azután” – mondta az egyik szemtanú.

Az Észak-Kaliforniában felnőtt Roner már fiatalon beleszeretett a síelésbe. Az ő nevéhez is fűződik a sí-bázisugrás megszületése, amikor az ugró sítalpakkal rugaszkodik el a magas szikláról és ejtőernyővel ereszkedik a földre. A kétgyerekes apa a világ minden táján teljesített ugrásokat – írta a Los Angeles Times.