Lehet annál szívszorítóbb, mint úgy kimondani a boldogító igent a szerelmednek, hogy tudod: alig jutott nektek közös idő?

Néha kimondhatatlanul kegyetlen tud lenni az élet. Tudja ezt a fiatal Maia Falwasser is, aki hétfőn mondta ki a boldogító igent 22 éves szerelmének, aki kedden örökre lehunyta a szemét. Az ausztrál lány mindössze egyetlen napot lehetett feleség.

Maia férje, Navar Herbert csak pár hónappal ezelőtt tudta meg a szörnyű diagnózist: agytumora van. Betegsége gyógyíthatatlan és halálos, állapota pedig rohamosan romlott az elmúlt időszakban. A fiatal pár – akiknek már van egy közös gyermekük – úgy döntött, még azelőtt összekötik az életüket, hogy megtörténik az elkerülhetetlen, azt azonban aligha sejthették, mennyire kevés idejük lesz férjként és feleségként.

Maia remegő kézzel húzta fel a gyűrűt vőlegénye ujjára

Maia és a korábban profi footballt játszó Navar egy kerti összejövetelen tartott szertartás során házasodtak össze. A fiút a barátai öltöztették fel és tolták ki a kerekesszékkel, hogy kimondhassa az igent szeretett menyasszonyának, akit édesanyja kísért az oltárhoz.

Ezt követően – mivel Navar Új-Zélandról származik – a barátok a maorik tradicionális harci táncával, a hakával köszöntötték az ifjú párt.

Navar Herbert kedd éjjel halt meg. Felesége most online adománygyűjtésbe kezdett, hogy hazavitethesse a fiatal férfi holttestét szülőhazájába. Két nap alatt 88 ezer dollár gyűlt össze a kitűzött százezer dolláros célból.

A törzsi tánc könnyeket csalt nem csak a halálos beteg férj, de a násznép szemébe is © YouTube

“Ma a szívem nehéz, és szomorú vagyok. Elvesztettem a legjobb barátomat, a férjemet és gyermekem apját” – írta az adománygyűjtő oldalon a gyászoló Maia, aki alig hogy megszokhatta a gondolatot, feleség lett, máris azzal kell megküzdenie: megözvegyült.

borsonline