A hétéves Szathmáry Nikolett 1998. január 14-én tűnt el, testének maradványait pedig három évvel később találták meg egy zsákba gyömöszölve. Édesanyja soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor kiderült, hogy mi történt a kislányával.

A hét és fél éves gyulai kislány, Szathmáry Nikolett 1998. január 14-én nem ért haza a néptáncóráról. Utoljára egy helyi gyermekorvos látta, aki a boltig kísérte, majd onnan a kislány egyedül indult haza. Ezután senki nem látta többet a kislányt, három évvel később pedig kiderült: élete rendkívül tragikus véget ért.

2001. február 20-án a Csabai út melletti csatornaparton nádvágók bukkantak rá egy zsákban Nikolett földi maradványaira. A kislány kegyetlen gyilkosság áldozata lett. Ráadásul 24 évvel később sem találták meg a gyilkosát.

 

Szathmáry Niki élete tragikus véget ért (Fotó: Bors)

 

Nikike eltűnésének 24. évfordulójának előestéjén édesanyja megható Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben a következőket írja kislányának (az édesanya sorait változtatás nélkül közöljük):

„Drága kislányom Nikike!

Ismét eljön január 14-e. Ez már a 24. lesz Nélküled.

Lassan elhomályosodnak az utolsó ölelésünk érzései, az utolsó kimondott mondatok: Szeretlek! -Én is szeretlek! -Anya, úgy fogsz Nekem hiányzani!

Sok síráson, félelmen és kétségbeesésen vagyunk túl. Az első három évben, amikor még úgy gondoltuk, hogy élsz, azon aggódtunk, hogy jól bánnak veled, nem éhezel, nem fázol és főleg nem bántanak. Kerestünk mindenfele, mint ahogyan a mesében is mondják: az Üveghegyen és az Óperenciás tengeren is túl, de sehol nem találtunk. Majd egyszer csak véletlenül megtalálták a picike csontjaidat egy zsákba zárva.

Bizakodás, hitetlenség következett. Ez nem lehetsz Te, Neked élned kell! Nem lehet, hogy Neked csak hét és fél év jutott az életből. Hisz még oly sok mindent nem láttál és annyi csoda vár Rád.

Pár hónap múlva megérkezett a DNS eredmény. Azt mondták ezek a kis csontok a Tieid. Nincs már remény, várakozás, keresés. Az ész azt mondja fogadd el, meghalt, nem jön már vissza. De szív azt súgja, ne higgy nekik becsapnak. Haza jön a kislányod.

Lassan a Te keresésed átalakult a gyilkosod (ezt a szót csak évek múlva sikerült kimondanom) megtalálásává. Ez is egy nehéz feladat. Bár csak segíteni tudnál! Olyan, mintha valami láthatatlan, dolog eltakarná az egész történetedet és nem engedi meg, hogy kiderüljön az igazság. De ez nem maradhat így, meg kell tudnunk miért történt ez veled és ki a gyilkosod.

Ezért minden évben az eltűnésed napján, január 14-én 16 órától végigsétálunk a Művelődési háztól az ABC-ig. Mindenkit emlékeztetve arra, hogy még nincs meg a gyilkosod.

Kicsikém, szeretlek! Örökké szeretni foglak! Ígérem Neked, amíg erővel bírom, addig nem hagyom, hogy feledésbe merüljenek a veled történtek

Anya”

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

(Fotó: Bors)