Emberi életeket mentene az ukrajnai béke, a magyar kormány ezért szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.

Szijjártó Péter szerint a kormány már egyeztet az ukránokkal Orbán Viktor miniszterelnök kijevi látogatásáról / Fotó: MTI/Kovács Anita

Szijjártó Péter szerint a kormány már egyeztet az ukránokkal Orbán Viktor miniszterelnök kijevi látogatásáról / Fotó: MTI/Kovács Anita

Szijjártó Péter az interjúban azt mondta, a nemzetközi közösség legfontosabb feladata jelen pillanatban az életek megmentése volna.

Az Európai Unió többi részétől eltérő magyar álláspontot a miniszter azzal indokolta, hogy Ukrajnában jelentős, 150 ezer fős magyar közösség él, amelynek tagjait nagy erőkkel szervezik be az ukrán hadseregbe. Németek, dánok nem, magyarok viszont halnak meg ebben a háborúban – mondta.

Közölte, Magyarország azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követel, mert az életek megmentésének egyetlen módja a béke.

Reményét fejezte ki, hogy az európai és a transzatlanti közösség tagjai a magyar álláspontra fognak helyezkedni, szerinte ugyanis most „ezen a féltekén” a háborús retorika sokkal hangosabb, sokkal erősebb, mint a béke retorikája.

Szijjártó Péter szerint mivel Magyarország nem részese a konfliktusnak, nem a magyar kormány dolga, hogy megmondja, mi történik a tűzszünet után. Ugyanakkor a területi integritást és a szuverenitást tiszteletben kell tartani – rögzítette, hozzátéve: az is, egyértelmű, „ki támadott meg kit”, Magyarország elítéli a háborúért Oroszországot.

Arra a felvetésre, hogy a háború befejezése Vlagyimir Putyin orosz elnökön múlik, Szijjártó Péter úgy reagált, hogy a háborúban egyértelműen két fél van, és reméli, mindketten tárgyalni fognak, mert mindketten egy fenntartható békét szeretnének elérni.

A miniszter beszélt arról is, hogy ha egy háború eszkalálódik, akkor az eszkaláció nem több ezer kilométerre történik, hanem a szomszédos régiókkal. Márpedig Magyarország nem akar részt venni ebben a háborúban – mondta.

Arra a kérdésre, mi lett volna mára Ukrajnából, ha a Nyugat nem küld fegyvereket, Szijjártó Péter úgy válaszolt, sokkal fontosabbnak tartja azt a kérdést, mi lett volna, ha nem is indult volna háború, „mert ezt a háborút el kellett volna kerülni”.

Arról, hogy Orbán Viktor tesz-e látogatást Kijevben, a magyar diplomácia vezetője azt mondta: kaptak meghívást és most a technikai részleteket kell tisztázni a látogatás előkészítésével kapcsolatban. Amint azt látják, hogy minden előfeltétel adott, akkor a látogatásra is sor kerülhet.

A miniszter frusztráló helyzetnek minősítette a Magyarország és az Európai Unió között az uniós forrásokról folyó tárgyalásokat.

Szijjártó Péter szerint a források befagyasztása nem jelent problémát a magyar költségvetés szempontjából, ezt a tavalyi, csaknem 5 százalékos gazdasági növekedéssel és a beruházások nagy számával magyarázta.

Elmondta: az uniós források esetében elvi kérdésről van szó, mert ezek nem humanitárius adományok, hanem azokat az európai, köztük a magyar emberek teljesítménye adja. Az, hogy európai pénzek egy részét nem adják oda Magyarországnak, hanem politikai okokból megtagadják, elfogadhatatlan – mondta.

A miniszter a konfliktus okát abban látta, hogy nem tetszik Brüsszelnek az, ahogy a magyar kormány az országot kormányozza, hogy ellenzi a föderalizmust, kiáll a nemzeti hatáskörök mellett.

„Mi egy jobboldali, hazafias, keresztény kormány vagyunk, amely teljesen szembemegy a főáramlattal, és ezt Brüsszel nem képes megemészteni” – fogalmazott.

„Azt akarják, hogy elbukjunk. Ezt akarták a legutóbbi választások alkalmával is” – hangoztatta, jelezve, hogy szerinte biztosított a sajtó és az igazságszolgáltatás szabadsága is Magyarországon.

Felhívta a figyelmet arra: nemrég derült ki, hogy több tízmillió dollárnyi külföldi pénzzel támogatták az egyesült ellenzéket, ám ennek ellenére a Fidesz–KDNP „55 százalék kontra 35 százalék”-kal legyőzte őket.

Megerősítette, hogy a magyar kormány támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, és szerinte az Országgyűlés is ratifikálni fogja azt. Az erről szóló javaslatot már benyújtották a parlamentnek és a miniszterelnök is arra kérte a kormánypárti frakciókat, hogy támogassák ezt a javaslatot.

Arra a kérdésre, hogy stabilizáló hatással van-e a régióra nézve, hogy Magyarország nagymértékben támogatja a boszniai Szerb Köztársaságot, a külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarországnak nagyon jó, stratégiai szempontból baráti kapcsolata van Szerbiával, és lényegesnek tartja a Nyugat-Balkán stabilitását, ezért is támogatja például az uniós bővítési folyamat felgyorsítását is.

Hozzátette: a gazdasági stabilitás is fontos aspektusa a stabilitásnak, ezért írtak ki pályázatot a kis- és középvállalkozások számára a Szerb Köztársaságban.

Az INA olajtársaság ügyével kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, hogy nem akarnak beleszólni a tulajdonosok vitájába, és reményét fejezte ki, hogy a tulajdonosok civilizált párbeszédet tudnak folytatni erről. Azt viszont nem érti, miért nem lehet elválasztani az INA-ügyet a kétoldalú együttműködés minden egyéb aspektusától – mondta Szijjártó Péter az N1 horvát hírtelevíziónak.

(MTI)

Forrás

Hirmagazin.eu