hirmagazin_2015-07-29_182611

Ha nem is vagyunk szerelmesek, és érzelem sincs – nos, így is lehet szexelni Benkő Dániel szerint. Benkő ősztől a róla elnevezett akadémián oktatja a szexet.

Egy ragyogó ötlet, amit eddig még senki sem valósított meg, Dániel szexet oktat a Benkő akadémián. „Épp az előkészületek zajlanak, nem írás, olvasás lesz a tananyag, nyelv azonban igen, a gyakorlatban. Ugyanakkor többek között megtanítom a diákokat a pénzzel is bánni, és szeretjük egymást” – mondta el Benkő. „Más a szerelem, a szeretet, az érzelem, ezek nélkül is kell tudni tanulni a szexualitást. Rideg, hideg, tudatos aggyal kell elsajátítatni a szex összes fogását, magunkba szívni, szó szerint is. A szex hozza meg a szerelmet, és nem fordítva. Ha már szerelmes az ember, akkor már csak arra építhet, amit hideg fejjel is tud. A képzés életfogytig tart. Tandíj nincs. Mivel ezt eddig sehol nem oktatták, nekem kellett kézbe vennem az ügyet” – mondja az enyhén ”őrült” lantos. Korhatárhoz nincs kötve az akadémia. Tudomása van róla, hogy Svédországban már 16 éves diákoknak is megmutatják a meztelen testeket, meg is érinthetik azt. De nem foglalkozik felesleges problémákkal a lantos. „Egy tinédzser is rájöhet arra, amire egy vén soha nem jött volna rá, és fordítva. Minden a szexre épül. A szex legyen gyönyörű, boldogító és imádság. Nem pornóra kell számítani, ugyanakkor nem is párkapcsolati terápiára. Ami azonban biztos, törvénysértő dolgokba nem megyünk bele” – kommentálta Benkő, aki nem titkolta, nemcsak elméleti, de gyakorlati órák is lesznek. Ahogy tetszik. „Súlytól, nemtől, kortól függetlenül várok mindenkit”- így Benkő.

Benkő tehát újabb nagy dobásra készül, a szexakdémia a legújabb. Benkő Dániel amióta celeb lett, egyre vadabb ötletekkel áll elő, talán emiatt szégyellik lányai. Benkő mindenesetre ért a hírcsináláshoz, mindig van valamilyen vele kapcsolatos hír, ami megörvendezteti az olvasókat. Egy celeb legyen mindig naprakész. Benkőnek ez mindig sikerül is. Szinte naponta szólnak róla hírek. Benkő Dániel 1947-ben született. Magyar lant és gitárművész, celeb. 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lantprofesszora, illetve a gronzjaninemeztközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezik a világ számos országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A magyar kultúra népszerűsítése terén elért eredményeit 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el. A 2000-es években, a vezető kereskedelmi tévék előtt a Budapest TV-n szerepelt. 2008-ban részt vett az RTL Klub tévécsatorna Celeb vagyok, ments ki innen! és a Vacsoracsata műsorában, majd 2009 szeptemberétől az RTL Klubon Benkő feleséget keres című műsorának főszereplője volt. 2010-ben a Való Világ című műsor negyedik szériájában is volt szereplése. Benkő Dániel megosztotta a közönséget botrányos viselkedésével, amelyet sokan kifogásoltak. Később a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának volt szereplője a zöld malacok csapatában.

Forrás: delina;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu