Egyes összeesküvés-elmélet szakértők szerint egy óriási aszteroida szeptember végén végleg múlt időbe teszi a Földet. A tudósok persze mindenkit nyugalomra intenek, ugyanakkor rengetegen állítják azt, hogy a bolygónk vége valóban vészesen közeleg – írja a Bors.

2015-07-13_085340

Már március végén is kisebb pánikot okozott, hogy hajszálnyival zúgott el mellettünk 2014 YB35 nevű óriási aszteroida. Most több web- és blogoldal szerzője is azt írja, hogy a földi civilizáció 2015. szeptember 22. és 28. között végleg megsemmisül.

Hogy állításukat mire alapozzák? Először is több internetező olyan bibliai utalásokat talált, amelyek éppen erre az időszakra egy katasztrofális eseményt jósolnak, mellyel kezdetét veszi az elragadtatás, ami egyúttal a végítéletet is elhozza a világnak.

Természetesen képzett tudósok azonnal megcáfolták, hogy egy meteor akkora kárt tudna okozni a bolygónkban, mivel ezek az óriásbolygók addigra, mire a Föld légkörébe élnek, szinte teljesen megsemmisülnek a szélsőséges légköri viszonyoktól és ha be is csapódnak, addigra már olyan apró darabokra szakadnak, hogy nem eredményeznének globális katasztrófát.

– A NASA jelenleg nem tud arról, hogy egy üstökös vagy aszteroida ütközne az elkövetkezendő hónapokban a Földdel, bár az tény, hogy az utóbbi időszakban megszaporodtak közelünkben az egyre méretesebb meteoritok. Ugyanakkor azt biztosan mondhatom, hogy jelentős méretű objektum nem érkezik a Földünk felé az elkövetkezendő száz évben. – idézi a USA Today az űrhivatal egyik szóvivőjét.

Az viszont mindenképpen említést érdemel, hogy a 2014 YB35-öt is csak tavaly december végén fedezték fel, vagyis ha az az aszteroida csak egy kicsit is eltérő pályán mozgott volna, csupán három hónapnyi idő lett volna felkészülni a következményekre…

Ha pedig ütközött volna égitestünkkel, 15 ezer megatonnányi erővel csapódott volna be, ami a világ eddigi legnagyobb nukleáris fegyverénél 150-szer erősebb… Más kutatók szerint viszont nagyon is valós annak az esélye, hogy nagy pusztításra képes aszteroida vagy üstökös csapódjon a Földbe, ami ugyan nem törölné el törvényszerűen az emberi fajt, de újra a kőkorszakba taszítana vissza minket.

Persze az összeesküvés-elméletek rajongói állítják, a világ vezető hatalmainak politikusai nem is hozzák nyilvánosságra a különböző kutatási adataikat, és úgy gondolják, a Föld hatmilliárdos lakossága ki van szolgáltatva néhány száz embernek.

Forrás: PinkPencil

Szerkesztőségünk véleménye, hogy ez a hír HOAX, nem igaz, úgy olvassátok.