Aggteleki Nemzeti Park
Aggteleki Karsztvidék
Szabadság-barlang
1954. december 11-én a napi sajtóban néhány sor tájékoztatta az olvasókat, hogy új cseppkőbarlangot fedezett fel Égerszög község határában az Élelmiszeripari Minisztérium barlangkutató csoportja. A barlangrendszert Égerszögi Szabadság Cseppkőbarlangnak nevezték el.
Az Aggteleki-karszt harmadik leghosszabb, 2717 m-es barlangjának feltárását hosszú és keserves munka előzte meg. Az Égerszög közelében fekvő, 453 m magas Pitics-hegy csúcsától 500-800 m-re nagyméretű dolina fekszik, az ún. Dász-töbör, amelynek alján a víz 10-15 m átmérőjű, tölcsérszerű víznyelőben tűnt el. Már Jakucs László megpróbált a nyilvánvalóan létező barlangba behatolni, de 1952-ben, pénzügyi fedezet hiányában s az állandóan omló sziklatömbök árnyékában, munkájuk nem vezetett eredményre. 1954 nyarán az Élelmiszeripari Minisztérium Kinizsi Sportkörének Barlangkutató Csoportja szervezett expedíciót a Pitics-hegy lábához. Előbb a Keserű-tó lápában vertek tábort, s az ottani víznyelő kibontásával kísérleteztek, amely a Teresztenyei-barlangrendszer máig is legbiztatóbb munkahelye. A kutatók már 40 m mélységben jártak, amikor egy váratlan kőomlás megakasztotta a munkát. Rövid ideig két másik víznyelő bontását kezdték meg, majd erőiket a 4. sz. munkahelyre, a Dász-töbörre összpontosították.
A felfedezés – Balázs Dénes veszélyes és romantikus története alapján – nem volt könnyű feladat. A Dász-töbör alján 1954 novemberének első napjaiban, közel másfél hónapos küzdelem után, megcsillant a kutatók előtt a remény: keskeny, kanyargós vízjáratra bukkantak, amelyben már több tíz métert tudtak előrehatolni. Négykézláb csúszva végül is elérték a járat végpontját. Itt több hatalmas, hegyén-hátán összetorlódott sziklatömb zárta el a továbbjutás útját. Egymástól 4-5 m-nyi távolságra helyezkedtek el. Az elmúlt napok tanúsága szerint szükség volt erre a biztonsági térközre: legutóbb egy lezuhanó kő súlyosan megsebesítette Csupor Istvánt, Balázs Lajost pedig úgy a falhoz lapította, hogy csak a szerencsének köszönhette életben maradását. A megsérült kutatók helyére egy hét múlva új erők érkeztek Budapestről, Balázs Dénes és Stefanik György. Az ő segítségükkel 1954. november 14-én, vasárnap, sikerült az utolsó sziklatorlaszt is szétbontani, s a sokat szenvedett kutatók előtt végleg feltárult az Aggteleki-karszt eddig ismeretlen új barlangrendszere.
A felfedezéssel nem zárult le a kutatás, mert a 130 m hosszú bejárati Felfedező-járat gyakran beomlott, s a kutatókat hosszabb-rövidebb ideig a barlangba zárta. Ezért 1955 tavaszán az Állami Geofizikai Intézet munkatársai elektromágneses mérésekkel meghatározták a barlang első termének felszíni vetületét, majd még az évben elkészítették az új bejáratot. Ugyanekkor a barlangkutató csoport a barlangjárat fölött kis menedékházat épített, amely olyannyira sikerült, hogy a festői környezetben üdülőházat is létesített az Egri Dohánygyár. 1961-ben megkezdődött a barlang idegenforgalmi kiépítése, de a viszonylag szűk barlangméretek s a szép képződmények védelme érdekében a hétköznapi látogatók előtt nem nyílt meg.
A barlang első szakasza az ún. Megvalósult álmok-ág, amely a víznyelős bejárattól a Kuszodáig tart, kb. 1100 m hosszúságban. A Kuszoda közelében az addigi mészkövet sötét színű dolomit váltja fel. Mindössze 64 m hosszú ez a szakasz, amelynek átlagos magassága 52 cm, de kb. tízméteres szakaszon alig 30 cm. A következő szakasz a Cső-folyosó, amelynek a Kuszoda felőli végén még dolomit uralkodik, de ahogyan a mészkő mennyisége növekszik, a szűk és alacsony folyosó úgy bővül kényelmesebb, cső formájú járattá. A Cső-folyosó a belső végén erősen gyűrt agyagpalába megy át, így itt a barlang nagyon omladékos, a helyenként függőlegesen álló, palás szerkezetű kőzet szinte kézzel fejthető. Ebben alakult ki az Óriási-terem, a barlang legnagyobb, 32 m hosszú és 12-12 m széles és magas terme. Alját nagy mennyiségű kőzethalmaz, agyag és törmeléklejtő borítja. A patak 5-6 m-rel az omladéktömeg alatt, szűk járatban folyik. A barlang legbelső és geomorfológiai szempontból legérdekesebb része a Pokol. Az addigi egységes üregrendszer az Óriás-terem után több, egymással álfenékkel elválasztott szintre bomlik. Általában két vagy három emelet jelentkezik. A középső és az alsó szint több helyen összekapcsolódik, néhol kisebb termeket alkot, mint a Kötélhágcsós-terem. A barlang ezen fiatal, aktív szakaszaiban cseppkőképződményeket nem találni.
A környék földtani viszonyait kitűnően feltáró Szabadság-barlangot a Kuszoda és az Óriás-terem között éles törés keresztezi, amelynek mentén a barlangba időszakos vízszállító járat, a vertikális hasadék jellegű Gyöngy-folyosó követhető.
A Szabadság-barlang – vagy tágabb értelemben a Kecskekút-forrás barlangrendszere – az Aggteleki-karszt jellegzetes szerkezeti vonalán, az ún. jósvafői antiklinális déli szárnyán halad át. Legidősebb kampili lemezes mészkövet, agyagpalát az Óriás-terem metsz, majd a bejárat felé fiatalabb korú kőzetek, anizuszi sötét színű dolomit, utána anizuszi és ladini világos színű mészkő következik.
A barlangot kialakító vízfolyások a Kecskekút-forrás vízrendszeréhez tartoznak, ezt számos vízfestés és sózás kimutatta. A Dász-töbör víznyelőjétől a forrás légvonalban 1550 m-re van, s a barlang végpontja kb. 920 m-re közelíti meg. A Szabadság-barlang ismert járataiban – a Pokol kivételével – állandó vízfolyás nincs. A víznyelőtől az Óriás-teremig csak hóolvadáskor és nagy zivatarok esetén folyik víz.
Miután a barlangnak szabad bejárata sohasem volt, így régészeti, őslénytani leleteket csak csekély mértékben tartalmaz. A víz által besodort tárgyak közül a barlang feltárása és első bejárása alkalmával a kibontott víznyelő 12. méterében egy XIV-XV. századból származó sarkantyút és mammutfogakat találtak. A bejárattól 900 m-re pedig jégkori ló besodort foga került elő.
A Szabadság-barlang levegőjének évi középhőmérséklete 9,8°C, ami csak néhány tized fokot ingadozik, páratartalma – mint minden patakos vagy időszakosan vízjárta barlangban – 99-100%-os. E barlangot használta fel kísérletéhez Balázs Dénes, amikor a barlangi légáramlás törvényszerűségeit tanulmányozta.
A barlang állatvilágának kutatását Loksa Imre végezte, aki 22 szárazföldi állatfajt tudott elkülöníteni. Ezek közül nyolc barlanglakó, a Mesoniscus graniger, Plusiocampa spelaea, Folsomia antricola, Pseudosinella aggtelekiensis, Oncopodura égerszögiensis, Arrhopalites bifidus, Atheta spelaea és a Koenenia vágvölgyii tizenkét faj barlangkedvelő és két faj barlangi vendég. Legnagyobb tömegben a Mesoniscus graniger és a Pseudosinella aggtelekiensis fajok fordulnak elő, amelyek a barlang teljes hosszában megtalálhatók. A barlang sajátos bennszülött (endemikus) fajai a Folsomia antricola, a Megalothorax minimus (ugróvillások) és a szálfarkúak rendjéhez tartozó Koenenia vágvölgyii. Ez utóbbi faj, amely a gyűjtő Vágvölgyi József nevét viseli, a szálfarkúak rendjének egyetlen magyarországi képviselője. Ezek különben csak hazánk területéről délre és nyugatra élnek.
A Szabadság-barlangot, amelyet Balázs Dénes 1961-ben kitűnő kismonográfiában ismertetett, a Ferencvárosi TC barlangkutatói évről évre vallatóra fogják, s már több kisebb új szakaszt sikerült feltárniuk.
Forrás:Wikipédia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Szabadság-barlang.
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
