Aggteleki Nemzeti Park
Aggteleki Karsztvidék
Vass Imre-barlang
1954. augusztus 31-én egy hétméteres akna alján a műegyetemista barlangkutatók lelkes csoportja belyukadt a Vass Imre barlangba, mely azóta az ország legjobban megvizsgált barlangjává vált.
Már a feltáró akna lemélyítését is széles körű tudományos kutatás előzte meg. Ennek során a csoport tanulmányozta a környék karsztforrásait, elsősorban a forrásvizek kémiai összetételét. Nemcsak a szokásos, a barlangkutatás szemszögéből már régóta fontosnak tartott összetevőket, a Ca- és Mg-tartalmat mérték, hanem – saját elméletük szerint – a forrásvízben oldott oxigéntartalmat is. Ez a magas oxigéntartalom az elmélet szerint szabad barlangüregekre utal, mert a víz a talajon átszivárogva elveszti oxigéntartalmát (a talaj mikroorganizmusai elbontják, és szén-dioxidot termelnek helyette; ez a karsztosodás folyamatának egyik fő okozója), s ez az oxigén, mint azt a műegyetemista kutatók felismerték, a zárt kőzetüregekben aligha pótlódhat, csak akkor, ha a víz földalatti útján tágas folyosókban halad.
Mivel a Kis-Tohonya-forrás kedvező oxigéntartalmat mutatott, a kutatók a völgy végén kiástak egy árvízi forrásszájat, ahol emberemlékezetet meghaladó nyugalom után, azon év tavaszán, egy rendkívüli árvíz alkalmával, víz tört fel. Mint láttuk, a feltárás eredményes volt: először egy rövidebb barlangszakaszba jutottak be; egy évvel később, 1955. augusztus 18-án, egy cseppkőkérget áttörve, elérték a barlang tágas főágát, ahol kb. 300 m után egy tó állta útjukat. Néhány hónap alatt a tó vize leapadt, és így 1955 őszén sikerült továbbjutni a barlang jelenlegi végpontjáig, mely kb. 600 m-re van a bejárattól.
Itt egy nagy teremre találtak, melyet egy vetődés már a barlang kialakulása után kettévágott; a földmozgás során keletkezett omladékon az eltelt negyed század alatt nem sikerült átjutni. Azóta geofizikai mérésekkel kimutatták, hogy a végpont után kb. száz méter hosszú törmelékzóna következik. Ennyi omladékon amatőr eszközökkel nem is lehet átjutni. A kutatócsoport célja nemcsak a feltáró kutatás volt. A felfedezett barlangban és az ahhoz tartozó vízrendszerben a legkülönbözőbb kutatásokat kezdték el. A tudományos munkának nagy lendületet adott, hogy az ÉKME (Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem) őket patronáló Ásvány- és Földtani Tanszéke, dr. Papp Ferenc professzor jóvoltából 1957-ben a Vass Imre-barlang közelében karsztkutató állomást létesített, ahol a barlangkutatók laboratóriumot rendezhettek be.
Egyik fontos feladat volt a vízrendszer felderítése. Ennek érdekében több lépcsőben többféle jelzőanyagot használtak: fluoreszceint, konyhasót és rubídiumizotópot is. A hosszas és aprólékos munkát indokolja, hogy a Kis-Tohonya-forrás vízrendszere igen bonyolult. A barlanghoz tartozó fő víznyelő a határ túloldalán levő Milada-víznyelőbarlang. Ennek vize azonban az ugyancsak Szlovák területen található Kecső-forrásból folyik (ott is ismert egy rövid barlang); a rendszert egy közbenső ponton, a szlovákiai Feneketlen Lednice nevű zsomboly fenekén is meg lehet találni. Bizonyítottnak tekinthető, hogy a víz csak árvizek alkalmával ágazik el a Kis-Tohonya-forrás felé (a két forrás vize Jósvafő község belterületén a felszínen újra összefolyik). A vízvezető járatok különbözőségét bizonyítja, hogy a fluoreszcein a Kis-Tohonya vizében sohasem jelent meg; ebben az irányban csak a konyhasós és izotópos vízjelzés mutatott összeköttetést. A fluoreszcein tehát útközben megkötődik. Magában a Vass Imre-barlang ismert részeiben állandó vízfolyás nincs. Bármilyen valószínű, de bizonyítani eddig nem sikerült, hogy a barlangban megjelenő árvizek közvetlen kapcsolatban volnának a Kis-Tohonya-forrással. Ez az összeköttetés annál problematikusabb, mert a barlang közepe táján található időszakos tó (mely már a feltárást is késleltette) feltöltődése és leapadása nem hozható közvetlen kapcsolatba a forrás vízhozamával; néha kisebb hozamnál is felduzzad a tó, néha nagyobbnál sem. Így hát hosszas kutatás után is maradt még felderíteni való, nem is beszélve magáról a barlangrendszerről. A Milada-Kecső-Vass Imre-barlangrendszer várható hossza ugyanis több mint tíz kilométer, s ebből ma még két kilométert sem ismerünk.
A vízvizsgálatok meggyorsítására és pontosabbá tételére egyébként kidolgoztak egy fotometriás kloridionmérő-módszert, amelyet először 1966-ban a Nagy-Tohonya-forrás komplex vizsgálatánál, majd 1967-ben a Lófej-Nagy-Tohonya összefüggés kimutatásánál próbáltak ki eredményesen.
A földalatti folyórendszer felderítése mellett sok más vizsgálat is folyt, illetve folyik a Vass Imre-barlangban és a Karsztkutató Állomáson. 1958 óta házilag kifejlesztett automatikus elektromos mérőberendezésekkel (1964 óta regisztráló) mérik különböző cseppköveken a lecsepegő vizet. A kutatóállomásnál (a Meteorológiai Intézet jóvoltából) annak megalakulása óta komplex klímavizsgáló állomás működik, így mód van a csapadék- és a csepegővíz-hozam közvetlen egybevetésére. Egy ideig vizsgálatok folytak a csepegő vizek kémiai összetételének megfigyelésére és a cseppkőnövekedés sebességének meghatározására is. Maga a cseppkőnövekedés vizsgálata szellemes módszerrel történt. Az aktív cseppkő végére műanyag csővel légmentesen egy kis cseppkődarabot csatlakoztattak. Mivel a kiválás mindig ott történik, ahol a víz szabad levegővel érintkezik, így a toldás után nem az eredeti cseppkő, hanem a hozzácsatlakoztatott ún. robotcseppkő növekedett. Ez leszerelhető, így súlya a laboratóriumban mérhető; a súlynövekedésből pedig (a hosszegységre eső súly ismeretében) a hossznövekedés is meghatározható volt. Közben természetesen mérték az átáramló víz mennyiségét és töménységét is.
A tudományágak összefonódását mutatja az az összefüggés, amelyet a földkéreg árapálya és a karsztforrások vízhozama között tártak fel. Erre a problémára a kutatóállomás közelében lévő Nagy-Tohonya-forrás aklimatikus áradásainak elemzése terelte a figyelmet. A földkéreg mozgásának pontosabb megfigyelésére 1965-ben földalatti méréseket végeztek, majd a következő években automatikus regisztráló műszert szerkesztettek, s ily módon figyelik meg a Vass Imre-barlangban egy főhasadék mentén a kőzet mozgását. Időközben a kutatóállomáson szeizmikus regisztrálóberendezést is telepítettek, hogy a földrengések is megfigyelhetők legyenek. A kőzetmozgás-regisztrátumokat a forráshozamok regisztrátumaival egybevetve, megállapíthatóvá és bizonyíthatóvá vált, hogy a földkéreg árapálya, illetve a földrengések következtében létrejövő kőzetmozgások mérhetően befolyásolják a források vízhozamát. Így adott közös eredményt két meglehetősen távoli tudományág, a geofizika és a hidrológia.
A fentiek mellett kezdettől fogva rendszeresen vizsgálják a Vass Imre-barlang klímáját is. Így megfigyelések vannak arra, hogy milyen matematikai függvény szerint csökken a hőmérséklet-ingadozás a barlangban a bejárattól távolodva. Megállapították, hogy mi az oka a barlangokban általánosan megfigyelhető hideg bejárati zónának, és mennyi ott a várható lehűlés mértéke. Megfigyelték a barlangi levegő radioaktivitásának a változásait, és magyarázatot adtak a változás törvényszerűségeire.
A fenti felsorolás természetesen csak ízelítő volt abból a sokoldalú munkából, amely nagyrészt önkéntes kutatók révén az állomáson folyik.
A kutatóállomás 1968 óta a VITUKI-hoz (Vízügyi Tudományos Kutató Intézet) tartozik. A tudományos magyar barlangkutatásban kiemelkedő jelentőségű jósvafői állomás mintája követőkre is talált, akiknek soraiból kiemelkedik a Tési-fennsík barlangjait kutató székesfehérvári Alba Regia csoport. Saját erőből létesítettek kutatóállomást, sok különböző műszert készítettek, és számos értékes mérési eredménnyel gazdagították a barlangtant és a karszthidrológiát.
Forrás:Wikipédia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Vass Imre-barlang
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
