Február 26-ára venné napirendre az Országgyűlés az ügyet.

Stockholm üdvözli, hogy a magyar parlament a jövő héten szavazhat Svédország NATO-csatlakozásáról – jelentette ki Pal Jonson svéd védelmi miniszter keddi sajtótájékoztatóján. „Természetesen örülünk a hírnek” – fogalmazott Jonson.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor meghívására a svéd miniszterelnök Budapestre látogat, illetve Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető azt kérte Kövér László házelnöktől, hogy az Országgyűlés vegye napirendre a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját a tavaszi ülésszak első ülésnapján, jövő hétfőn. A házelnöknek címzett levélben a frakcióvezető azt is jelezte, hogy a ratifikációról szóló törvényjavaslat zárószavazását képviselőcsoportja támogatni kívánja.

Pal Jonson emellett Stockholmban azt is bejelentette, hogy Svédország további mintegy 7,1 milliárd svéd korona (245,5 milliárd forint) értékű katonai segélyt adományoz Ukrajnának. „Addig támogatjuk Ukrajnát, amíg szükséges” – szögezte le.

Ez lesz Svédország 15. segélycsomagja Ukrajnának, amivel a háború kezdete óta a svéd támogatás összértéke mintegy 30 milliárd koronára emelkedik. A legújabb csomag tüzérségi lőszereket, tengeri támadóhajókat és egyéb felszereléseket tartalmaz – közölte Svédország.

Forrás

Hirmagazin.eu