Az afrikai feketék kiirtása volt a célja egy dél-afrikai titkos szervezetnek, amely felelős lehetett Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár haláláért is.

Erről szól az a döbbenetes dokumentumfilm, amelyet a múlt hét végén mutattak be a Sundance Filmfesztiválon a Utah állambeli Park City-ben. A Hammarskjöld döglött akta (Cold Case Hammarskjöld) alkotója Mads Brügger dán rendező.

A film középpontjából álló fegyveres szervezet a Dél-Afrikai Tengeri Kutatási Intézet (South African Institute for Maritime Research – SAIMR) fedőnevet használta, és volt zsoldosokból toborozták. A oknyomozás koronatanúja a filmben a szervezet Alexander Jones néven szereplő volt tagja, aki elmondja, hogy

a 90-es évek elején hamis oltásokkal terjesztették az AIDS-et okozó HIV-vírust.

„Háborúban álltunk – mondta Jones – a dél-afrikai feketék voltak az ellenségeink” – idézi a Daily Mail.

Jones állítása szerint maga is járt a SAIMR egyik bázisán, ahol ezeket a HIV-fertőzött oltásokat gyártották, és beszélt arról a Keith Maxwellről, aki rendszeresen orvosnak adta ki magát Dél-Afrika feketék lakta körzeteiben. A 2006-ban meghalt Maxwell, aki magát „dandártábornoknak” nevezte ki, naplójában egy olyan Dél-Afrikát vizionált, amelynek 2000-re fehér többsége lesz, „és nem lesz többé helye sem a szabad abortusznak, sem a drogoknak, sem a korábbi évtizedek más túlkapásainak az AIDS utáni világban.”

A történetnek Brügger úgy akadt a nyomára, hogy eredetileg a Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkárt ért tisztázatlan 1961. szeptember 18-i repülőgép-szerencsétlenség körülményeit kutatta. A SAIMR-ról ugyanis kiderült, hogy ők álltak a svéd diplomata elleni merénylet mögött, amelyet a CIA és a brit titkosszolgálat segítségével hajtottak végre.

Éveken keresztül az volt a hivatalos nézet, hogy az egykori Észak-Rhodesia (a mai Zambia) területén történt szerencsétlenséget a pilóta hibája vagy a gép meghibásodása okozta, de született egy olyan ENSZ-jelentés is, amely szerint „elképzelő, hogy a repülőt külső támadás érte.”

Dag Hammarskjöld 1953-tól állt a világszervezet élén, kiemelkedő szerepet játszott a koreai háborúban kötött fegyverszünetben és az 1956-os szuezi válság diplomáciai rendezésében. Utolsó évében a függetlenné vált két Kongó közötti konfliktusban próbált közvetíteni. E misszió közben érte a halál.

A Hammarskjöld-ügy mindazonáltal a háttérbe szorult a népirtási kísérlet leleplezése miatt. Több AIDS-szel foglalkozó szakember szerint „közel a nullával egyenlő annak az esélye, hogy így hajtsanak végre tömeggyilkosságot”, ilyesmire még a mai modern laboratóriumok sem képesek. Rebecca Rhodes, a fokvárosi egyetem AIDS-kutató intézetének vezetője pedig egyenesen attól tart, hogy az ilyen „összeesküvés-elméletek” megrendíthetik a bizalmat az orvosokban, és összezavarják az embereket a HIV-vírus terjedésével kapcsolatban.

Brügger, akinek már korábbi filmjei is „provokációként” hatottak, elismerte, hogy nem tudta ellenőrizni Jones történetének hitelességét.

Forrás: Daily Mail