Egy férfi betelefonált a Főpolgármesteri Hivatalba és robbantással fenyegetőzött.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a ma bíróság elé állította azt a 60 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2019. november 11-én telefonált be a Főpolgármesteri Hivatal titkársági telefonjára azzal, hogy „a Főpolgármester Úr fejezze be a lopást”, majd közölte, hogy fel fogja robbantani a hivatalt – írja a Fővárosi Főügyészség közleménye.

A bűncselekményt beismerte a férfi, a bíróság közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek és 2 év próbára bocsátotta.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész három munkanap határidőt tartott fent jogorvoslati nyilatkozatának megtételére – írják.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI Kovács Tamás