A Pet Kupa egy nonprofit kezdeményezés, az önkéntesek az ártérből összeszedett Pet-palackokból hajót építenek, leeveznek vele a Tiszán, és közben a helyiekkel összefogva rengeteg hulladék gyűjtenek, majd szelektálnak és helyeznek el. A minap válogatás közben kezükbe akadt egy palackposta, rejtélyes feladóval és szívhez szóló üzenettel. A feladót keresik, a szöveget közzé teszik. Ön tudja, kit rejthet a : As2krcs7mL enigma?

A Pet Kupa ötlete Molnár Attila természetfilmes fejéből pattant ki: rengeteg hulladék gyűlik fel a Tiszta árterében, szedjünk össze Pet-palackokat, építsünk hajót belőlük, és rendezzünk egy versenyt úgy, hogy miközben lehajózunk a folyón, ki gyűjt több hulladékot!

2013-ban indult el az első Pet Kupa, idővel egyre nagyobb visszhangja lett a kezdeményezésnek, az idén a rendes egyhetes tiszai túra után a nyár végén még a Bodrogon is megcsinálták az akciót a Pet-kalózok.

Forrás: Pet Kupa
Forrás: Pet Kupa

Október elején a nyári termés szelektálása közben aztán az egyik palackban különös dolgot találtak. Egy üzenetet! Ráadásul igencsak testhez állót. Nem a messzi múltból jött, de igencsak aktuális.

Forrás: Pet Kupa
Forrás: Pet Kupa

A palackba zárt üzenet szövege

A Pet-kalózok a következő megjegyzés kíséretében keresik a feladót: „Újabb üzenetet találtunk a Kiskörén kitermelt hulladék válogatása közben! Feladás: 2019. 07. 06. Kézbesítés a Tisza által: 2020. 10. 04.

Azt gondoljuk, megértő kezekbe került az üzenet a Pet Kalózok személyében.

 

Keressük a levél íróját! Akinek van sejtése, hogy kit rejthet az alábbi kód, ne tartsa magában! :As2krcs7mL”

Nyitókép: Forrás: Pet Kupa
infostart