Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Rejtély: nem árulják el, hova temették Benkő Dánielt

Zavartan elhárította a Benkő végső nyughelye felőli érdeklődést Bazsarózsa – nem tudni, hol temették el a lantművészt.

Egy hónapja már, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Dániel. A 72 éves művész családját nagyon megrázták a történtek, akkor azt kérték, csak maguk szeretnék megélni a fájdalmat, így a sajtótól távol gyászolták meg a zenészt. Most azonban a Bors felkereste a rokonokat Benkő sírhelye felől érdeklődve, amelyhez szerettek volna kilátogatni. Kisebbik lányát, Dalmát nem sikerült utolérniük, a lantművész fiatal táncos szerelme, Bazsarózsa pedig szűkszavúan és zavartan válaszolt a lap kérdésére:

„Ebben nem tudok segíteni, ebben senki nem fog tudni segíteni. Erről nem tudok és nem is szeretnék beszélni” – mondta a lapnak.

Így egyelőre nem lehet tudni, hova temették Benkőt, bár sokak szerint a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba. Hogy valaha kiderül-e a zenész sírjának holléte, nem tudni, ám az biztos, hogy rajongó is lerónák tiszteletüket szeretett lantművészük végső nyughelyénél.

blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 20-án az Ő névnapjukat és a március 20-án születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza