Az MIT kutatói szerint köhögésből meg lehet állapítani, hogy koronavírus-fertőzött- e valaki.

A tudósok szerint azoknál a betegeknél is kimutatható a koronavírus, akik tünetmentesek, méghozzá a köhögés által. A változás az emberi hallás számára nem érzékelhető, azonban egy erre kifejlesztett mesterséges intelligencia képes felismerni.

A mesterséges intelligenciát több tízezer példán át tanították, ennek eredménye pedig, hogy 98,5 százalékos pontossággal azonosította be a Covid–19-fertőzötteket, illetve száz százalékban megkülönböztette a tünetmentesek köhögését – írta az Index az IEEE Journal of Engineeringben publikáltak alapján.

A hangalapú felismerés azonban nem újkeletű, ugyanis már a vírus előtt is foglalkoztak a technológiával. Korábban a tüdőgyulladást és az asztmát is próbálták megállapítani az eljárással, az Alzheimer-kór felismerésében pedig jó eredményeket értek el.

A végső cél az, hogy az okoshangszórók a folyamatosan működő eszközökön a háttérben futva automatikusan diagnosztizáljanak és figyelmeztessenek a betegségre.

blikk

Hirmagazin.eu