Oroszország már többször figyelmeztetett a súlyos problémákra, melyekkel Európa fog szembesülni a nyugat közel-keleti és észak-afrikai politikája, valamint az embereket terrorizáló dzsihádista csoportok miatt, így a jelenlegi menekültügyi válság az EU-ban nem meglepő, mondta az orosz elnök.
hirmagazin_2015-09-13_100952
„Azt hiszem, a válság abszolút várható volt,” – mondta Vlagyimir Putyin elnök Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum újságíróinak.

„Mi Oroszországban, és én személy szerint néhány évvel ezelőtt egyenesen megmondtuk, hogy mindent átható problémák fognak kialakulni, ha a mi úgynevezett nyugati partnereink továbbra is fenntartják hibás külpolitikájukat, különösen a muszlim világ régióiban, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, melyet a mai napig folytatnak,” – mondta Putyin.

Az orosz elnök szerint a nyugati külpolitika fő hibája a saját normáik ráerőltetése az egész világra anélkül, hogy figyelembe vennék az egyes régiók történelmi, vallási, nemzeti és kulturális sajátosságait.

Az egyetlen módja, hogy megfordítsák a menekültek Európába áramlását, hogy segítenek az embereknek megoldani a problémáikat otthon. És az első lépés egy közös, egységes front létrehozása kell hogy legyen a dzsihádista csoportok ellen, mint például az Iszlám Állam (IÁ, ISIS/ISIL), és a központjukban harcolni velük.

„Nagyon szeretnénk létrehozni valamiféle nemzetközi koalíciót, ezért konzultálunk az amerikai partnereinkkel,” – mondta Putyin megjegyezve, hogy Obama elnökkel már beszélt erről.

Azonban még korai lenne beszélni „közvetlen” orosz részvételről az ISIS elleni katonai akciókban, nem is beszélve az Egyesült Államok vezette koalícióhoz történő csatlakozásról, mivel Moszkva jelenleg „más lehetőségeket” mérlegel, mondta Putyin.

A helyi gazdaság újjáépítésének kérdése, és a társadalmi szférában a rémült emberek meggyőzése, hogy költözzenek vissza csak akkor merülhet fel, ha a terrorizmus ki lett iktatva, mondta az orosz elnök. De a nemzetközi támogatás azon országok államiságának újjáépítéséhez, amelyek az ISIS kezeitől szenvedtek csak akkor merülhet fel, ha teljes mértékben tiszteletben tartják a helyi történelmet, kultúrát és hagyományokat.

„De ha egyoldalúan cselekszünk és vitatkozunk a kvázi demokratikus elvekről és eljárásokról bizonyos területeken, az még nagyobb zsákutcába vezet bennünket,” – vonta le a következtetést Putyin.

Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy kritikus fontosságú kitalálni, hogy „mi történik, és mi legyen a következő lépés” ahelyett, hogy kötekednénk, vagy rámutatnánk, hogy a nyugati politika „rövidlátó” volt.

Putyin megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem néz szembe a menekült válsággal ugyanolyan nagyságrendben mint az EU, amely „vakon követi az amerikai utasításokat.”

Putyin beszédét megelőzően az orosz külügyminisztérium azt mondta, hogy az EU valójában tanulhatna valamit Oroszországtól abból a szempontból, hogyan kínáljanak megfelelő életkörülményeket a konfliktus sújtotta övezetekből menekülők számára.

Ezzel Maria Zaharova, a minisztérium szóvivője emlékeztette Brüsszelt Oroszország tapasztalataira a Kijev által „terrorellenes műveletnek” nevezett háborús helyzet elől menekülő, és Oroszországba beáramló civilek helyzetének kezelésével kapcsolatosan a szomszédos Ukrajnából. A több százezer menekült Oroszországban „menedéket, élelmiszert és támogatást” kapott.

Forrás: Újvilágtudat