Elhelyezkedés
Pereces nevét a közigazgatási térképen a múlt század első feléig nem találjuk meg. Legfeljebb igen részletes hegy- és vízrajzi térképeken fordul elő a Pereces-völgy, a perecesi erdő, és a Pereces-kő megjelölés. Az utóbbi a perecesi erdő végén Pálinkás irányában található.
Pereces nevének kiderítése ma már lehetetlennek tűnik. Az idős perecesiek, apjuktól, nagyapjuktól szájhagyomány útján hallott két változatról is mesélnek.
Az egyik szerint a település perec alakban körülvevő hegyek formája volt a névadás alapja. A másik szerint a település kialakulásakor nagyon kedvelt volt a sós perec és az itt lakó bányászok minden héten rúdra fűzött perecszállítmánnyal tértek haza a miskolci vásárról, s ezért a vasgyáriak pereceseknek nevezték őket.
Pesty Frigyes 1864-ben készítette el Borsod vármegye településeinek leírását. Pontosabban összesítette mindazt az ismeretanyagot, amely feltett kérdéseire az egyes települések jegyzői, vagy bírái adtak választ, részben iratokra, másrészt visszaemlékezésekre, a hagyományra hivatkozva. A topográfiai között sem találjuk Perecest, csupán környezetében és Diósgyőr mezőváros határában említi Erenyőt, Lyukóvölgyet, Kis- és Nagy-Bollót s még néhány olyan helynevet, amely Pereces XIX. század végi, XX. század eleji történetében megjelenik, és fontos szerepet kap.
Kétségtelen tény azonban, hogy Lónyai Menyhért pénzügyminiszter rendelete néhány évvel később, 1868. február 5-én azt írja: „Ezen vonal kettős vágánnyal felviendő a felső 2. Mátyás tárnáig a Pereces völgybe.” Mindezekből valószínűsíthető, hogy az elnevezés a bányászat kezdete előtti időkre datálódik.
Ebben a völgyben néhány gazdálkodó családot leszámítva a XIX. század közepéig alig voltak őslakosok. Valamivel többen éltek Erenyőben, ahol már a névadó Ernye bán idejében, a tatárjárást követően szőlőművelést folytattak. Ezek a lakók foglalkoztak – a mezőgazdasági munkák holtidejében – a szénkibúvások kitermelésével, de legfeljebb néhány méteres vízszintes tárnák behajtásához értettek.
Pereces első telepesei az északi ércbányák szlovák munkásai közül kerültek ki, de jelentős számú osztrák román és Erdélyből származó család is letelepedett. Az összes lakosság 1910-ben 2319 személy volt Perecesen. A miniszteri rendeletek megfelelően elkezdődtek a munkásoknak, tisztviselőknek otthont adó építkezések is. A bányatelep első része 1874-ben készült el. Ez 3 tisztviselői és 30 munkáscsalád otthonául szolgált. Ugyanekkor építettek egy irodaépületet és egy raktárhelyiséget is. Pereces legrégebbi településrésze az Erdősor, amelyet követett az Ótelep, majd pedig a Tárnatér és az Iskola utca (ma Szén utca). Az itt épült lakások falai még vályogból épültek. Az 1890-es években Perecesen 32 ház épült 66 lakással. A perecesi Újtelep házai már téglából készültek. E célból egy téglagyárat is létesítettek. 1910-ben felépítettek egy12 épületből álló kolóniát is az idegen munkások részére. Pereces ekkor nyerte el végleges napjainkig meglévő külső képét. A XX. század elején Pereces volt a legnagyobb munkástelep Borsod megyében. A borsodi bányatelepek közül a perecesi lakásokat kimagaslóan jónak minősítették. Míg a többi bányatelepen egyszobás lakásokban helyezték el a bányászcsaládokat, addig Perecesen célszerű kis házak épültek általában iker elrendezésű, két család elhelyezésére alkalmas kivitelben. Az építkezéseket minden esetben a bánya finanszírozta és a lakások tulajdonjoga is a bánya kezében volt. A magánépítkezések akkor indultak el, amikor az alapító létszám kezdett nyugdíjba vonulni s éppen úgy, mint a Vasgyárban a szolgálati lakásból 3 hónapon belül ki kellett költözni. Akik Perecesen akartak maradni, azok már időben elkezdtek építkezni, Bollóalján, Kőpadon, vagy a Beller-völgyben.
Bollóalja mintegy 120 házából kb. 20 épült 1930 előtt, a következő 3 évtizedben 20-30, 1960 után pedig évi átlagban 1-1 ház épült fel. Közben a régieket is felújították, bővítették.
A Kőpad és a Beller-völgy fejlődési üteme nagyjából az előzőhöz hasonló, azon eltéréssel, hogy ezekben a szűk völgyekben kevésbé értékes lakóházak épültek. Ezekre a területekre főleg a gazdálkodni, állattartással foglalkozni akarók költöztek. Erenyőben és a Csernaj-völgyben 1930-ig alig 15 ház volt, s ezeket elsősorban gazdálkodók lakták. Ezután főleg az 50-es évektől rohamosan nőtt az építkezési kedv s látványos volt a fejlődés is. A völgy bal oldalán mintegy 50 bányászlakást építettek üzemi szervezésű akcióban, előtakarékossággal és további törlesztéssel. Ezután épült az Erenyő út jobb oldala, majd kialakult a Csajkovszkij utca és néhány összekötő utca is. A Csernaj-völgy irányában hasonlóan új korszerű házakkal épült be a Kodály Zoltán utca. Így Erenyőben is közel 500 magán lakóház található, és ez a térség kimondottan kertváros jellegű.
A perecesi vagy Diósgyőr környéki szénbányászat kialakulásáról azért szükséges együtt tárgyalni, mert Pereces-völgyben kialakuló bányatelepek lakói a környező bányákba jártak dolgozni, és a kitermelt szenet elsősorban a Diósgyőrbe telepített vasgyár használta fel. Ezen bányák tulajdonjogával a vasgyár rendelkezett.
A diósgyőri szénbányászat az 1830 táján indult meg, de a szakirodalom 1842-ben tesz említést először a diósgyőri szénről. Tényleges feltárásra csak 1858-ban került sor. 1859-ben 18 bányatelep adományozását kérték Diósgyőr környékére. Az első jelentősebb bányák Diósgyőr határában, a perecesi völgyben keletkeztek a felső (Mátyás) -telep kihívásán. Itt jött létre a Franis (Fanny), az Alsó-, Középső- és Felső-Mátyás bánya, majd az Alsó- és Felső-János bánya, a Wiesner telep kihívásán az I, II, III, IV. Wisner-tárók.
A perecesi bányák, feltárása megelőzte az új gyár építését. A bányászat fejlődését alapvetően a diósgyőri új vasgyár építése és szénigénye határozta meg. A régi gyár az 1860-as évek közepétől már elavultnak számított és a faszénnel való tüzelés miatt rendkívül gazdaságtalanul termelt. Megoldás csak a kiegyezés alatt történt meg. Mégpedig egy új gyár építése, mely a Pereces környéki szenet használná fel.
A miniszteri rendeletnek megfelelően 1870-ben megkezdték Magyarország leghosszabb alagútjának, a 2330 méteres Gránzenstein-altárónak a kivitelezését, hogy elérjék a perecesi hegy túloldalán fekvő Wiesner-, Adriányi- és Scheuchenstuel-tárókat. Az alagút kihajtását 1887-ben fejezték be. Az alagút 94 évig működött és 14 millió tonna szenet szállítottak rajta. Az alagút kihajtásának idejére esik gazdasági válság, mely természetszerűen érintette a bányászatot. A széntermelés csak 1877-ben éri el az 1872-es szintet.
A gyárat 1880-ban a Budapesti Államvasutak Gépgyárhoz csatolták. Ez jó hatással volt mind a gyár, mind a bánya fejlődésére. A 80-as években felgyorsult a vasútvonalak építése, mely igényelte a sínszálak gyártásának fokozását. A vasgyár szénigénye 1881-ben meghaladta az évi 100 ezer tonnát. Ekkor nyitják meg Magyarország bányáinak akkori legkorszerűbbikét, a Baross-aknát.
A növekvő szénigény fedezésére nagy kapacitású bányát létesítettek a Lyukó-völgyben. A munkálatok 1939-ben kezdődtek és kilenc évig tartottak. A külszíni és a vasgyár kapcsolatát egy 1890 m-es alagúttal teremtették meg. 1960-ban helyezték üzembe és mintegy 6 évig üzemelt. Lyukóbánya az aknák mélyítésétől kezdődően napjainkig a bányászat legmagasabb szinttű műszaki megoldásait alkalmazza. Nagyüzemi fejlesztése az 1960-as évek elején kezdődött meg. Lyukóbánya 1978 óta meghaladta az évi 1 millió tonnás termelést. 1993-ban integrálták a Tiszai Erőmű Rt.-hez. Az 1996-os nagy energiaipari privatizáció eredményeképpen a Tiszai Erőmű Rt. Az AES angol cég tulajdonába került.
Látnivalók
Perecesen kiállított bányagép
Pereces látképe
Pereces, Vilma-forrás
Pereces bányászemlékmű
Pereces bánya
Pereces Szabadtéri Színház
Pereces Székelykapu
Pereces Új Bányamécs Baráti Kör
Pereces Református Imaház
Pereces Debreczeni Márton Szakképző Iskola
Cím: Miskolc (Pereces)Városház tér 8.
Tel: +36 (46) 512 700
E-mail: jegyzo@miskolcph.hu
Web: http://www.domaszek.hu/publikalas/index.aspx?mezo=
