A Pollo alla Parmigiano a nevével ellentétben nem Olaszországból származik. De kétségtelen, hogy köze van Itáliához, az Amerikába áttelepülő olaszoknak köszönhető ugyanis ez az étel.

A rántott csirkemell már önmagában is isteni. De vajon létezik-e még olyasmi, amitől még jobb lesz. Azt hiszem a Parmezános csirke receptje megadja erre a választ.

Parmezános csirkemellek
Hozzávalók:

2 csirkemell filé
15 dkg reszelt parmezán
15 dkg zsemlemorzsa
3 tojás
2 doboz aprított paradicsomkonzerv
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
20 dkg mozzarella sajt
só, frissen őrölt bors, kevés cukor
friss bazsalikom

Elkészítés:

Első lépésként elkészítjük a Marinara vagyis paradicsomszószt. A fokhagymát megpucoljuk, összezúzzuk, majd olívaolajon megfuttatjuk. Hozzáöntjük a paradicsomkonzerveket, sóval, borssal, kevés cukorral ízesítjük, majd fedő alatt, lassú tűzőn, kb. 40 perc alatt összefőzzük. Addig elkészítjük a húst. A csirkemelleket szeletekre vágjuk, picit kiklopfoljuk, sóval, borssal bedörzsöljük. A tojásokat felverjük, a reszelt parmezán felét pedig összekeverjük a zsemlemorzsával. A csirkét megmártjuk a tojásban, majd meghempergetjük a parmezános keverékben és olajban kisütjük. Az elkészült paradicsomszószt felét tűzálló tálba öntjük, ráfektetjük a kisütött csirkemellszeleteket, majd beborítjuk őket a szósz másik felével.  Az egészet megszórjuk a maradék parmezánnal, majd beborítjuk a felszeletelt mozzarellával. Előmelegített sütőben összesütjük, spagettivel tálaljuk.

eletforma

Hirmagazin.eu