Magyarország egyike Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területeinek, sokan mégsem veszik elég komolyan a problémát.

Sipos Balázsi Ágnes, a parképítéssel és fenntartással foglalkozó Everling Viráglabor Kft. munkatársa arról beszélt, hogy még most sem késő elkezdeni irtani a gyomnövényt, de néhány dologra kiváltképp oda kell figyelni.

Időben észre kell venni

– A külterjes és az építkezési területeken sokan nem gondolnak bele, hogy a megbolygatott és parlagon hagyott földrészeken a parlagfű a legelső növény, ami megjelenik, mivel az üres területeken a pionír növények jelennek meg legelsőként, többek között ez az allergizálló növény. Pedig a hatályos jogszabályok szerint 2018-ban a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően a bírság 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet. A súlyos büntetés megelőzhető, ha időben észleljük a gyomnövény felbukkanását – mondja a szakember.

Alapos irtás

Sipos-Balázsi Ágnes, a parlagfű irtására is szakosodott Everling Viráglabor Kft. munkatársa elmondta, a gyomnövény tavasszal jelenik meg a természetben, ilyenkor lehet leginkább elpusztítani. – A parlagfű áprilisban kezd el csírázni, amikor vegyszerrel is könnyedén irtható. Későbbiekben már csak kaszálással. Fontos, hogy a föld felszínhez közel vágjuk el a növényt minél alacsonyabban, hogy ne tudjon elágazni és ezt a vegetációs időszakban minimum háromszor ismételjük meg – magyarázta a szakember. Mint fogalmazott, a parlagfűszezon idén körülbelül három héttel később indult a hidegek miatt, de a virágzása alapvetően július végétől októberig is eltarthat, és még ebben az időszakban sem késő nekilátni az irtáshoz. Sipos-Balázsi Ágnes szerint míg 10-15 évvel ezelőtt sokan keverték össze a parlagfüvet más gyomnövénnyel, ma már nagyon ritka, hogy valaki ne ismerné fel, sokaknak mégis nehezére esik nekilátni a kaszálásnak. Arról is beszélt, hogy esetenként befásulhatnak a gyomok szárai, ha évek óta nem gondozták a területet, ilyenkor pedig az sem mindegy, milyen eszközzel mennek neki a területnek. Az erősebb parlagfüvet már nem damilos, hanem késes fűkaszával kell elvágni.

blikk