Pacalpörkölt

Hozzávalók:

1 kg csíkozott marhapacal, 3 darabolt sertésköröm
4 kisebb fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só,
szemes feketebors
pirospaprika
erős cseresznyepaprika
csemege, egész fűszerpaprika
kevés zsír
vegeta

A pacalcsíkokat lobogó vízben megabálom, kb.15 percig. Leszűröm, hideg vízzel leöblítem, és kihűtöm. Ezután apróra vágom a vöröshagymát, és egy nagy lábas aljára terítem. 2 evőkanálnyi zsírt elosztok rajta. Erre teszem a pacalt, közé pedig a körmöket.

A körmök szépen besűrítik a levet majd, és olyan jó ragacsos lesz tőle az egész. Felengedem vízzel, ameddig ellepi. Közepes lángra teszem, majd kicsit lejjebb tekerem, mert jobban szeretem, ha szépen egyenletesen fő, nem zavaros lesz a lé rajta.

Miután felforrt, megsózom, vegetát szórok rá, és szemes borsot. Csípős paprikát dobok bele, de azt hamarosan ki is veszem, nem szeretjük, ha vadul éget. Innentől kezdve magára hagyhatom, de közben néha meg kell mozgatni, nehogy leragadjon.

Soha nem keverem, hanem, mint a bográcsban, körbeforgatom. Ha kell, pótolom a levét, persze csak keveset, nem célom,hogy nagyon híg legyen. Nekem ez eltart akár 4 órát is, mert nem szeretem sürgetni. ezért szoktam akkor főzni, amikor ráérek nincs szaladgálós intézni valóm.

Amikor már puhára főtt, akkor teszem hozzá az őrölt pirospaprikát. Szépen eloszlatom a felszínén, és hagyom, hogy beforrja lé.

Forrás: iny-csiklandozo.blogspot.hu Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Cím: Basal Pacalpörkölt
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu