image_2014-08-26-05-38-31_53fc1d571f58c.jpg

Ettől még Jackie Chan is retteg – MTI
Vajon mitől félhet egy a világ legjobb harcművésze? Csak nem Chuck Norris tehetségétől?
Előfordul, hogy meglett férfiak ájulnak el minden egyéb, előzetes bejelentés nélkül egy orvosi rendelőben. Látszólag csak úgy – mondjuk, még akkor is, ha éppen a gyereket viszik az orvoshoz. S miközben a gyerek hősiesen tűri, hogy oltást kapjon, az apuka elterül a rendelőben. Nem más miatt, mint a fecskendő látványától.
Nos, így van ezzel a világ legismertebb és legjobb harcművésze és akcióhőse, Jackie Chan is. Chan, ha csak meglát egy tűt, már émelyegni kezd, a legrosszabb esetben pedig elájul. Pedig amúgy mindenfajta fájdalmat remekül visel.


Jackie Chan hongkongi színész a Chinese Zodiac című filmje vetítése alkalmából tartott fotózáson vesz részt a 65. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon Cannes-ban. A május 16. és május 27. között zajló fesztiválon mintegy 22 alkotás versenyez a fődíjért, az Arany Pálmáért, amelyet a Nanni Moretti olasz filmrendező vezette zsűri ítél oda.
"A tű látványától a hideg is kiráz" – meséli Chan. "Ha például eltörik az ujjam, akkor fogom, visszarakom, és folytatódhat a munka. Nincs szükség orvosra. Egy alkalommal eltörtem munka közben a bokámat. Ez még reggel történt. Csak délután fejeztem be a munkát, nem akartam, hogy miattam álljon a forgatás. De ha csak egyszer is, egyetlenegyszer meglátok egy injekciós tűt, hát azonnal világgá szaladok félelmemben."
Forrás: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo; Kép: Google