A legkisebbeket ebbe a kísérletbe sem vonják be, iskolás kortól válhat ezáltal használhatóvá az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közösen fejlesztett védőoltása.

Az Oxfordi Egyetem hétvégén jelentette be, hogy megkezdi oltásának klinikai kísérletsorozatát gyerekeken és fiatal felnőtteken: ezzel az AstraZenecával közösen vakcinát fejlesztő kutatók lesznek az elsők, akik már az iskoláskor kezdetétől felhasználhatóvá tehetik a koronavírus elleni oltásukat. A kísérlet az NBC cikke szerint mind a biztonságosságot, mind a hatékonyságot kutatja majd, a 300 önkéntes résztvevőt pedig három városban, Londonban, Southamptonban és Bristolban oltják be. A kísérlet még ebben a hónapban meg fog kezdődni.

Mindenki ezt olvassa most!

„Noha a legtöbb gyermeket nem viseli meg a koronavírus, valószínűleg nem betegszik meg súlyosan,

fontos megismerni a vakcina biztonságosságát és immunválaszát gyermekek és fiatalok körében,

mivel egyes gyermekek számára előnyös lehet az oltás” – mondta Andrew Pollard professzor, a teszt vezetője.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös oltásából két adag szükséges, ugyanakkor olcsóbb, mint a legtöbb vakcina, és tárolása, szállítása is lényegesebben egyszerűbb. Gyártója az idei évben 3 milliárd adagnyit tervez belőle elkészíteni.

A Pfizer is teszteli koronavírus elleni oltását fiatalabbak körében, de egyelőre még csak a 12–15 év közti gyermekeket vonták be a tesztekbe. Több mint kétezer résztvevővel zajlik a teszt, amelyről január végén tettek bejelentést: az akkori információk szerint még az idei évben tervezik kiterjeszteni az 5–11 éves korosztályra is. Ebben a korosztályban körülbelül fele olyan gyakran következik be koronavírusos megbetegedés, mint a 12-17 évesek körében.

„A tizenkét év alattiak esetében valószínűleg új formulára vagy dozírozásra lehet szükség,

erről többet tudunk mondani, ha a 12 év fölöttiek klinikai kísérleti fázisa lezárul majd” – mondta el a tesztek kapcsán Keanna Ghazvini, a Pfizer szóvivőinek egyike a Healiónak.

A Moderna vakcinája egyelőre csak a 18 év fölöttiek számára érhető el.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás