Donald Trump elhagyhatja az Egyesült Államokat, ha demokrata kihívója, Joe Biden nyeri a november 3-i elnökválasztást.

Ezzel viccelt az elnök egy kampányrendezvényen. Biden elsősorban a járványhelyzettel támadja ellenfelét. A felmérések szerint a demokrata jelölt országosan mintegy tíz százalékponttal vezet.

Mindent belead a kampány még hátralévő részébe Donald Trump, aki a hétvégén fontos úgynevezett csatatér államokban tartott nagygyűléseket.

Michiganbenben elsősorban az állam demokrata kormányzóját vette célba. Felszólította a hallgatóságát, hogy vegyék rá a kormányzót arra, hogy nyissa meg a gazdaságot, az iskolákat, amelyeknek a bezárását Gretchen Whitmer a járvány miatt rendelte el.

A kormányzó a mikroblogján reagált. Mint írta: ez a retorika sodorja veszélybe az ő, a családja és más kormányzati tisztviselők életét. Whitmer arra utalt, hogy az FBI nemrég összeesküvőket tartóztatott le, akik állítólag el akarták rabolni a kormányzót, mert szerintük túl szigorú intézkedéseket vezetett be a járvány ellen.

Az elnök Georgiában is járt. „El tudják képzelni, hogy veszítek a politika történetének legrosszabb jelöltje ellen? Nem fogom magam túl jól érezni. Talán még az országot is el kell hagynom.” – élcelődött Trump.

Az elnök országosan mintegy tíz százalékponttal van lemaradva demokrata kihívójával szemben, aki elsősorban a járványhelyzettel támadja.

„217 ezer amerikai halt meg a Covid-19 miatt. A szakemberek szerint további csaknem 200 ezer embert fogunk veszíteni a következő hónapokban, mert az elnök többet törődik a tőzsdével, mint önökkel.”

– jelentette ki Biden ugyancsak Michiganben.

Közben Trump meglepő helyről kapott támogatást.

Oszama bin Laden Egyesült Államokban élő unokahúga szerint Trump helyreállítja Amerika elveit, büszkeségét és függetlenségét, és ha Joe Bident választanák meg, akkor a szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló merényletek várhatnak az országra.

mindenegyben.co