Mindenkinek személyes felelőssége, hogy védekezzen a fertőzés ellen – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt kérte: ne „a kiskapukat keressük”, hanem „értsük meg a védekezés lényegét”, azt, hogy ebben „mindnyájunknak nagyon fontos szerepe” van. A cél az egészségügyi ellátórendszer megkímélése, és ennek érdekében a fertőzés átadásának megakadályozása minden hatékonynak tartott eszközzel – emelte ki. Az országos tisztifőorvos azt javasolja, hogy ott is viseljenek maszkot az emberek, ahol ezt jogszabály nem írja elő.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy a növekvő tesztelési igény miatt mobil tesztelőállomásokat is szolgálatba állítottak. Csütörtökön kettő, pénteken négy, a hétvégére pedig már hat helyen lesznek jelen a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szűrőbuszai.

A szűrőállomásokat azonban csak azok vehetik igénybe – közölte -, akiknek a háziorvosa korábban vizsgálatot rendelt el. Hozzátette: az Országos Mentőszolgálat munkatársai lépnek kapcsolatba a szűrésre váróval, és konzultációt követően ők döntik el, hogy a mobil szűrőállomáson tesztelnek, vagy a mentőszolgálat szűrőegysége házhoz megy a beteghez.

A fertőzöttek száma változatlanul exponenciálisan nő, ezért kell minden szabályt szigorúan betartani – mondta az országos tisztifőorvos, megjegyezve, hogy az elhunytak átlagéletkora továbbra is 76 év.

Csütörtökön olyan panasz érkezett az NNK-hoz, hogy egy munkahelyen fiatalabb dolgozók lázcsillapítót vesznek be, hogy „átcsusszanjanak az infrakapun”. Müller Cecília úgy fogalmazott: volt olyan időszak, amikor „sikk” volt „szuperdolgozónak” lenni, de most nem ez a helyzet.

Az ilyen fiatalok veszélyeztetik a kollégáikat, sőt a munkahelyüket is – hangsúlyozta, arra figyelmeztetve: „ne váljunk, kérem, szuperterjesztővé!”.

Az országos tisztifőorvos azt mondta, hogy folyamatosan bővülnek mind a terápiás lehetőségek, mind a koronavírusról szóló ismeretek.

A szennyvízvizsgálatokról nincsenek jó hírek: sok helyütt emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, ami további fertőzéseket jelez előre – mutatott rá.

Müller Cecília azt mondta, hogy pénteken újabb adag influenza elleni oltóanyagot szállítottak ki, a felnőtteknek és a gyermekeknek való típusból is.

Folyamatosan figyelik a vakcinakészlet fogyását – jegyezte meg.

Kérdésre az országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a lakosság 8-10 százaléka felnőttkori cukorbeteg.

Nekik fokozottan vigyázniuk kell magukra, mert bármilyen fertőzést hajlamosabbak elkapni.

kormányzati Tájékoztatási Központ

Hirmagazin.eu