Oroszországnak és Kínának is érdeke, hogy a rivális nyugati hatalmak mintájára egységesített fizetési rendszert dolgozzanak ki – jelentette ki a minap Pekingben Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök.

Az orosz vezető elismerte Kína erőfeszítéseit, amivel a jüant próbálják nemzetközi valutaként meghatározóvá tenni. Ugyanakkor kifejtette: ezzel párhuzamosan Moszkva is igyekszik a saját rendszerét kiépíteni. Ennek a példája a Karta Mir, amit – az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek szerdán nyilatkozó Medvegyev – szeretne valami módon összekapcsolni a kínai pénzügyi struktúrával.

Oroszország akkor fogott hozzá a saját pénzügyi rendszerének az átalakításához, amikor 2014-ben, az ukrajnai válság és a Krím félsziget elcsatolása után megromlott a viszonya a nyugati hatalmakkal. Kínai politikustársa mellett állva az orosz miniszterelnök derűlátóan hangsúlyozta az új rendszer előnyeit, mely szélesebb körben lehetővé teszi az embereknek a fizetőeszközök alkalmazását Oroszországban és más régiókban. „Utalok itt az amerikai mintára már létező Visa és Master kártyák bevált példájára.” A Karta Mir egyik célja pont az volt, hogy az annektált Krím félszigeten is zökkenőmentesen működhessék az orosz rendszer.

Oroszország – amióta megromlott a viszonya az Egyesült Államokkal és az Európa Unióval – folyamatosan erősíti kapcsolatait a Távol-Keleten, és Kínával látványosan fűzi szorosabbra a viszonyát. A Pekingben vendégeskedő Medvegyev jelezte: a jövőben együtt kívánnak működni az „innovatív tudományok” terén is.  Kijelentette ugyanakkor azt is, hogy szerinte úgy helyes, ha minél több pénzügyi eszköz létezik a világban, annál stabilabb lesz a globális pénzügyi rendszer is.


„Nem lehet egyetlen valuta sem kizárólagos, domináns” – utalt a dollár szerepére.

Kína most arra törekszik, hogy a dollár potenciális versenytársává tegye nemzeti valutáját, a jüant. Az orosz rubelnek erre vajmi kevés az esélye. A 2014-es  válság óta nem tudott megerősödni az orosz nemzeti fizetőeszköz.

Forrás: MTI / hirado.hu

Képek: utazom, abargo, aranykft, barrons