Szenzációs sikert értek el az Uzsoki Utcai Kórházban: új technológiával sikerült két hashártya-daganatos pácienst megműteni.

Az új módszerrel történt beavatkozásnak hála, akár ötéves túlélést, sőt teljes gyógyulást is el lehet érni ezeknél a betegeknél, ami óriási diadal, hiszen a korábbi módszerekkel ez mindössze néhány hónap volt csupán.

A rosszindulatú daganat nemcsak alattomos, de sokszor nagyon nehezen is gyógyítható. Ennek az az oka, hogy áttéteket tud képezni, például a hasüregen belül a hashártyán, ahol nagyon nehéz hozzáférni egy beavatkozás során. „A modern kemoterápiás szerekkel ezeket a betegeket mindössze néhány hónapig, vagy maximum egy-két évig lehet életben tartani, a teljes gyógyulásra pedig szinte nulla az esély” – mondja a Mandinernek Bursics Attila onkosebész, az Uzsoki Utcai Kórház osztályvezető főorvosa.

Van azonban egy eszköz, ami segítségével egy komoly, akár nyolc órán át is tartó hasi műtéttel a betegeknél szerencsés esetben teljes gyógyulás is elérhető.

Bursics doktor végezte az új technológiával az első kettő hasüregi daganateltávolító műtétet az Uzsokiban.

Az operáció két lépésből áll: először is eltávolítják a szemmel látható daganatmennyiséget a hasüregből. „Nyilvánvalóan a beavatkozás alkalmával nem tudjuk az összes daganatos sejtet kioperálni a betegből, de a második lépésben az új eszköznek hála, speciális műtét alatti kemoterápiás kezelést kapnak a betegek. Ennek lényege, hogy

a kemoterápiás szert nem a vénába, hanem közvetlenül a hasüregbe juttatjuk”

– mutat rá Bursics doktor. Hozzáteszi, hogy a HIPEC-kezelésre keresztelt technikának köszönhetően a beteg hasüregét stabilan 41-42 fokra tudják felmelegíteni, ami azért jó, mert a meleg hatására gyorsul a sejtek anyagcseréje, aminek következtében a kemoterápiás szer gyorsabban és erőteljesebben képes hatni. „Nem elég azonban a felmelegítés, szükség van arra is, hogy a szert állandó sebességgel áramoltassák a hasüregben, ezt végzi a speciális gép” – magyarázza az onkosebész.

Azon túl, hogy ott hat közvetlenül, ahol a baj van, a kezelés másik nagy előnye, hogy sikeres esetben utána nem kell rendszeresen kemoterápiás kezelésre járni, hiszen a műtétet csak egyszer kell, sőt csak egyszer is lehet elvégezni.

„Nem lehet ismételni, hiszen a hasüreg minden pontján operálunk, megfosztjuk azt a hashártya borítástól  és ezért  összenövések alakulnak ki a szervek között. Nagy műtét ez, melynek során csökkentjük a tumoros sejtszámot. A daganateltávolító operáció 4-5 órás, míg a HIPEC-kezelés további három órát vesz igénybe” – emeli ki Bursics Attila. Egyelőre a beavatkozáshoz fel kell nyitni a hasüreget, külföldön már végzik ezt a műtétet laparoszkóp segítségével is, itthon egyelőre ilyet még nem csináltak, hiszen az még bonyolultabb, mint a nyílt műtét.

Magyarországon négy ilyen eszköz van jelenleg: Nyíregyházán, az Uzsokiban, valamint az Országos Onkológiai Intézetben és a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Utóbbi két helyen főként nőgyógyászati daganatok gyógyítására használják. „Jelenleg kölcsöngéppel dolgoznak a kollégáim, de már folyamatban van a közbeszerzés, a NEAK-tól pedig az elvégzett két műtétre meg is kaptuk a finanszírozást” – ezt már Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója mondja lapunknak. Mint kifejti, az Uzsokiban van az ország egyik legjobb sebészeti központja, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy minden olyan módszer, ami jelenleg elérhető a világon, az intézményükben is megjelenjen, hiszen így tudnak színvonalas, komplex kezelést adni betegeiknek.

Az Uzsoki kórházban az onkológiai ellátás teljes spektrumát le tudják fedni:

van ugyanis sebészeti, kemoterápiás és sugaras részlegük is. A HIPEC-kezelés pedig hiánypótló beavatkozás ebben a sorban. „A kollégáim külföldön sajátították el a technikát, nagyon bízom benne, hogy sok beteg életét sikerül megmentenünk” – hangsúlyozza. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy nagyon fontos a jól megválasztott beteganyag, hiszen a műtéti megterhelés nagysága miatt csak a jó általános állapotban lévő betegeket operálhatnak ezzel a módszerrel, ők viszont, ha időben megkapják a kezelést, sokkal jobb eséllyel gyógyulhatnak.

A legfrissebb hírek itt!

Az ezzel a technikával múlt héten műtött két beteg jól van – emeli ki Bursics Attila, aki kérdésünkre elmondja, hogy bár az első két operációt ő végezte, de a siker természetesen nem csak rajta múlik. „Ezeket a betegeket elő kell készíteni a műtétre, ami előtt a páciensek onkológiai kezelést kapnak az onkológusainktól, a műtét kimenetelében borzasztó fontos szerepe van az altató és az intenzívterápiás orvosoknak, a sebész teamnek és természetesen a műtő egész személyzetének” – hangsúlyozza. Hozzáteszi, sebész kollégái is el tudják végezni ezt a beavatkozást.

„Szenzációs dolog kijönni egy ilyen műtétről azzal a tudattal, hogy akár meg is sikerült gyógyítani  a beteget, akinek korábban csak néhány hónapot jósoltak” – mondja. Hozzáteszi: az onkológiai sebészetnek minden vállfaját el tudják végezni az Uzsokiban, ez a kezelés hiányzott már csak a teljes portfólióhoz. Mint mondja, „nagy örömünkre és megelégedésünkre szolgál, hogy az intézet vezetése ezt fölismerte és támogatott bennünket abban, hogy el tudjuk kezdeni”.

Nyitóképünk illsztráció, forrás: MTI/Lakatos Péter

Forrás

Hirmagazin.eu