Orbán Viktor ma reggel is a Kossuth rádió vendége, ahol a Jó reggelt, Magyarország műsorában beszél a koronavírus elleni védekezésről.

Orbán Viktor a Kossuth rádió vendége volt /Fotó: Northfoto

Orbán Viktor a Kossuth rádió vendége volt /Fotó: Northfoto

A miniszterelnök egyébként a reggelt már az operatív törzs ülésén kezdte, innen érkezett a Kossuth rádió stúdiójába.

 

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában első körben elmondta, hogy az operatív törzsről „esett be”, majd ezt követően közölte, hogy 125728 embert oltottak be eddig itthon Magyarországon.

Ezek mellett pedig jelezte, hogy az oltókapacitásuk sokkal nagyobb lenne, mint amennyi vakcina jelenleg elérhető az országban.

„Míg a britek beoltottak a lakossága 4%-át, míg az EU-ban átlagosan 1% alatt. Nincs elég vakcina Európában, ami felveti azt a kérdést, hogy jó döntést hoztunk-e, a 27 miniszterelnök, akkor, amikor a közös vakcinabeszerzésről döntöttünk. Amikor a válság van, a felelősség kérdését későbbre kell halasztani, ahelyett, hogy lobogtatnánk ezeket a számokat, és a frusztrációnkat a brüsszeli bürokratákra irányítanánk, azt döntöttük el, hogy szerezzünk be vakcinát. Most arra fókuszál az operatív törzs, hogy hogyan szerezzünk orosz és kínai vakcinát. A kínai vakcina nagy mennyiségben elérhető, most arra van szükség, hogy a magyar egészségügyi hatóság néhány napon beül egyértelmű választ tudjon adni arra, hogy használható-e itthon az a vakcina.” – mondta Orbán.

„Az operatív törzs ülésén egyértelműen az hangzott el, hogy kisebb a kockázata az oltásnak, mint annak, hogy még várunk. Arra kérem a hatóságot, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban mondjanak A-t, vagy B-t, hogy lehet-e használni itthon a vakcinát. Több millió kínai vakcinát az emberek rendelkezésére tudnánk bocsátani akár néhány napon belül.” – árulta el a miniszterelnök.

Miniszterelnökünk elárulta a napi koronavírus adatokat is

A miniszterelnök elárulta az elmúlt 24 óra koronavírus adatait is: a legfrissebb számok szerint 111-en haltak meg, 1513 ember fertőződött meg és 4717 beteg gyógyult fel a betegségből. Mindeközben pedig megjegyezte azt is, hogy a harmadik hullám betört több nyugat-európai országban és sok helyen romlik a helyzet, egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak.

A gyártókkal való tárgyalások kérdése

Az interjúból az is kiderült, hogy a görög származású uniós biztos azt kérte a minap, hogy a közös uniós vakcinabeszerzési stratégiát tartsák be és ne tárgyaljanak olyan gyártókkal külön, melyekkel a Bizottság már korábban leszerződött. Erre a felvetésre a miniszterelnök azonban egy másik választ adott, melyben rögzítette, hogy igenis hagy tárgyaljanak már a többi gyártóval, hiszen ezt eddig sem tiltotta semmi. „Meghal minden nap 100 feletti ember, nekem ne mondja meg egy görög biztos, hogy mit csináljak” – mondta Orbán.

Orbán egyébként az interjúban azt is elmondta, hogy azonnal jelezni fogják, amint lesz vakcina. Arról is beszélt, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon leadott regisztráció után azért nem kapnak még az emberek visszaigazolást az oltási időpontról, mert nincs elég vakcina. „Amikor lesz vakcina, akkor tudunk felelősséggel időpontot ajánlani. Amint lesz vakcina, azonnal jelezni fogjuk az oltás időpontját.” – mondta.

blikk

Hirmagazin.eu