Miniszterelnökünk nem szokott a nyilvánosság előtt különösebb ünneplést rendezni ezen a napon, de Facebook-oldalán a posztjai alatt sokan köszöntik ilyenkor őt.

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja.

A Nagy Imre és társai újratemetésén, 1989. június 16-án elmondott beszéde országszerte ismertté tette nevét és pártját.

Mindenki ezt olvassa most!

1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990–1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Jogi tanulmányait követően szerzett doktori címét jelenleg nem használja.

Tanulmányai:

Sorkatonaként 1981–82-ben Zalaegerszegen szolgált, majd jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. Szakdolgozatát a lengyel Szolidaritás mozgalomról írta.

1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollégiumnak (1985-től Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt.

Mindenki ezt olvassa most!

1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.

Elismerései, kitüntetései:

Nemzetközi elismerések

  • Az Európai Művészeti Akadémia tiszteletbeli szenátorának választotta (2000)
  • Az American Enterprises Institute és az Új Atlanti Kezdeményezés Szabadság Díja (2001)
  • A Maria Polak Alapítvány által létrehozott Polak Award (2001)
  • A Hanns Seidel Alapítvány Josef Strauss-díja (2001)
  • A Francia Nemzeti Érdemrend Nagykeresztje (2001)
  • A massachusettsi Fletcher School (Tufts Egyetem)(wd) tiszteletbeli jogi doktori címe (2002. február 11.)
  • „Szociális Piacgazdaságért” díj (2002)
  • Mérite Européen díj (2004)
  • A Pápai Nagy Szent Gergely Rend Nagykeresztje (2004)
  • WHO-díj a dohányzás visszaszorításáért (2013)
  • A tokiói Dzsószai Egyetem(wd) díszdoktori címe a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségért (2013. november 21.)
  • Az isztambuli Marmara Egyetem(wd) díszdoktorává avatták politikai tevékenysége elismeréséül, a török-magyar kapcsolatok érdekében végzett munkájáért (2013. december. 18.)
  • Gazeta Polska lengyel lap: „2013-as év embere” Online hozzáférés
  • Politico brüsszeli politikai elemző magazin a 2015-ös év legmeghatározóbb európai szereplőjének választotta.
  • A lengyel krynicai gazdasági fórum legnagyobb elismerése, „Az év embere díj” (2016)
  • FINA Érdemrend (2017)

Mindenki ezt olvassa most!

Magyar elismerések

  • Szék díszpolgára (2002)
  • A Szent István-díj első kitüntetettje (2002)
  • Tőkés László-díj (2003)
  • Esztergom díszpolgára (2006)
  • Csíkszereda – Pro Urbe kitüntetés (2008)

Orbán Viktor 2010-ben kapta a legnagyobb születésnapi ajándékát: az igazi születésnap előtt néhány nappal, május 29-én választotta meg az Országgyűlés Magyarország miniszterelnökévé. Az első, 1998-tól 2002-ig tartozó kormányzása után.

2010 óta, 11 éve Magyarország miniszterelnöke.

Galériánkban megnézheted a fiatal Orbán Viktor képeit:


Galéria