Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIX., online megtartott ülésére küldött videoüzenetében csütörtökön.


A kormányfő a Máért és a Magyar Diaszpóra Tanács résztvevőit köszöntve arról beszélt: idén érdekes módon esnek egybe egymástól látszólag különböző dolgok, így a trianoni diktátum századik évfordulója és egy világjárvány.

Mind a kettő próbatétel, és „összekapcsolódásuk arra emlékeztet bennünket, hogy a próbatételek nem történetiek, hanem itt vannak minden nap velünk”.

„Az összetartozás nemcsak a történelmi múlthoz, hanem a jelenhez és a jövőhöz is köt bennünket”

– mondta a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: a világjárvány próbatétel volt abból a szempontból is, „hogy mennyire igaz az a megnyugtató, szívből jövő és őszinte kívánságunk, hogy bár a történelmi Magyarországot sok darabba vágták, mi, magyarok valójában mégis összetartozunk”.

Az év bebizonyította, hogy ez nemcsak egy történeti, nemcsak egy szellemi gondolat vagy előfeltevés, hanem hús-vér valóság – mondta Orbán Viktor.

„Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával a lehető legszorosabb együttműködést alakítottuk ki, az osztrákokkal pedig szinte napi egyeztetésekben voltunk, és közben a politikai nehézségek ellenére a Kárpátalján és Erdélyben élő magyaroknak is segítséget tudtunk nyújtani. Bebizonyítottuk, hogy nekünk minden élet számít, határon innen és határon túl.

Bebizonyítottuk, hogy egyetlen magyar sincs egyedül” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a világjárványnak még nincs vége, és azt kérte, „továbbra is vigyázzunk egymásra!”.

MTI 2020. november 26.