A nemzetbiztonsági operatív törzs ülése után jelentkezett a kormányfő.

Megjelent az a rendelet, amely világossá teszi, hogy Magyarország területéről fegyvert nem lehet Ukrajna területére szállítani – emlékeztetett Orbán Viktor, miután a nemzetbiztonsági operatív törzs ülésén a Karmelita kolostorban értékelték az ukrajnai háború miatt kialakult helyzetet a háború 12. napján.

„Figyelmeztető jel, hogy a katonai cselekmények egyre közelebb kerülnek a magyar határhoz, ami azt jelenti, hogy a menekültek száma nőni fog. Arra kell felkészülnünk, hogy egyre több embert kell ellátnunk. Meghoztuk azokat a döntéseket, amelyek garantálják a civil szervezetek és a hatóságok közti olajozottságát” – mondta a miniszterelnök.

Számba vették a heti diplomáciai lépéseket is.

„Erőfeszítéseket fogunk tenni ismét a béke helyreállítása érdekében.

Ezért a V4-ek miniszterelnökei holnap Londonban, majd az Európai Unió összes miniszterelnöke csütörtökön és pénteken Párizsban tárgyal majd. Megpróbáljuk a háború útját elrekeszteni és megnyitni a tárgyalások útját, amelyek elvezethetnek a békéhez.”

A nemzetbiztonsági operatív törzs tagja, illetve az ülések állandó meghívottja a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, a pénzügyminiszter, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti információs államtitkára, a Magyar Honvédség parancsnoka, az Információs Hivatal vezetője, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetője, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár valamint a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/1298730303980969/?t=4

Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu