A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt „nem leszünk túl a válságon”

– hangsúlyozta a kormányfő. Könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően,

„de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd”

– tette hozzá Orbán Viktor.

Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot.

A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak

– emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel – hangsúlyozta.

Meglehet, hogy a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban, fűzte hozzá a kormányfő.

„Válság idején ilyen nehéz pontjára állni a gátnak, mint ahol önök állnak majd a következő hónapokban, egyszerre nehéz, de egyúttal megtisztelő feladat is. Az egész ország bizalma önökben van. (…) Ne felejtsék el, minden élet számít”

– zárta szavait Orbán Viktor.

Az eseményen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is.

A kormányfő országos kórház-főigazgatóvá Jenei Zoltánt nevezte ki, aki korábban volt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, majd a Pécsi Tudományegyetem kancellárja is. Helyettesei Bábiné Szottfried Gabriella, Bene Ildikó, Szabó Bálint, Takács Péter és Tóbiás Tamás lesznek.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője, Jenei Zoltán főigazgató, valamint helyettesei, Bábiné Szottfried Gabriella, Bene Ildikó, Szabó Bálint, Takács Péter és Tóbiás Tamás (b-j) a kinevezési okiratok átadásán a Karmelita kolostorban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kinevezési ünnepségen Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár felidézte: a kormány november 17-én rendeletben döntött az Országos Kórházi Főigazgatóság létrehozásáról. A főigazgatóság az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő költségvetési szerv, amelyet az országos kórház-főigazgató vezet. Jogszabály alapján az Országos Kórházi Főigazgatóságot a veszélyhelyzet ideje alatt az operatív törzs vezetője, vagyis a belügyminiszter irányítja – ismertette.

A miniszterelnök átadja az Országos Kórházi Főigazgatóság vezető helyettese, Szabó Bálint kinevezési okiratát a Karmelita kolostorban 2020. december 21-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az országos kórház-főigazgatót a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.

Az országos kórház-főigazgató ellátja az állami egészségügyi intézmények fenntartásával kapcsolatos feladatokat, rendszerszintű és intézményi irányítási jogokat gyakorol az egészségügyi intézményrendszer valamennyi eleme felett. E jogot erős munkáltatói jogosultságok egészítik ki – mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Hirmagazin.eu