A koronavírus-járványra a vakcina a megoldás, amely most már belátható távolságban van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán szombat este megosztott videóban, miután tudományos szakemberekkel tanácskozott a Karmelita kolostorban.

A kormányfő úgy fogalmazott, „megragadtuk az alkalmat, hogy a vakcinával különösen és részletesen foglalkozzunk. A vakcina a megoldás. Most már belátható távolságban van. Ezt visszaigazolta a mai megbeszélés is.

Mint mondta: „jó esélyünk van arra, hogy európai, kínai és orosz vakcina is időben jusson Magyarországra, és megfelelő ellenőrzés után elérhetővé tegyük azok számára, akik önkéntesen be akarják magukat oltatni”.

„Addig azonban hátravan jó néhány hét, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, ami történik körülöttünk. Különösen Ausztria fontos számunkra, amely a mi laboratóriumunk” – tette hozzá a miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, hogy szombaton beszélt Sebastian Kurz osztrák kancellárral is, akit arra kért, ossza meg az osztrák tapasztalatokat. Megjegyezte: vasárnap a gazdaság kerül terítékre, az iparkamara elnökét várja, hétfő reggel pedig az operatív törzs ülésezik.

„Ott további egészségügyi döntések várhatók” 

– mondta.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen részt vett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Hirmagazin.eu